2019. június 19.  Gyárfás
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Sikerült újraéleszteni egy újszülöttet
2014. november 02. - Kikapcsolódás / Bulvár
Kisebbfajta orvosi csoda: a kislány szinte meghalt az anyja méhében, mégis sikerült az újraélesztése. Nem akármilyen viszontagságok után.
A dráma akkor kezdődött, amikor a 32 esztendős anyától szülése után pár másodperccel elvették újszülöttjét. Orvosok próbálták újraéleszteni az életjeleket nem mutató gyermeket. Az összetört anyának senki nem mondta meg, hogy mi történt.
Jó húsz perc telt el szörnyű bizonytalanságban, amikor mindenki fellélegezhetett, meg a gyerek is: sikerült a csecsemőt újraéleszteni. Kiderült: az anya placentája megrepedt vajúdás közben, és a méhében lévő baba viszonylag hosszú ideig nem kapott elég oxigént.
Három óra múlva a házaspár a csecsemőintenzívre sietett, ahol ismét rossz hír várta őket. A kislány az oxigénhiány miatt agykárosodást szenvedett, emiatt fel kell készülni a legrosszabbra: ha túléli is, lehet, hogy nem fog tudni megtanulni beszélni, járni. A szülők iszonyodva hallgatták a doktorokat, de számukra nagy dolog volt, hogy a baba életben van. Csak ez számított.
Az orvosok, hogy csökkentség az agykárosodás veszélyét, a hipotermiás kezelés mellett döntöttek. Speciális hűtőtakarót csavartak a baba törzse köré, hogy testhőmérsékletét 37-ről 33,5 Celsiusfokra levigyék, és ezzel csökkentsék az agyduzzadást. A takaró egy hűtőrendszerhez csatlakozott, amely a hőmérsékletet szabályozta. A tápanyagokat, antibiotikumokat, nyugtatókat szondán keresztül kapta a baba, aki természetesen lélegeztető gépen volt. 72 óra múlva lassan elkezdték emelni a hőmérsékletét fél-fél Celsiusfokonként, míg újra elérték a normális, 36,7 fokos testhőmérsékletet.
A kisbaba 11 naposan mehetett haza. Azóta rendesen fejlődik. Igaz, folyamatosan kell még fizikoterápiára hordani, de az igazán jó hír, hogy a CT szerint nincs agyi sérülése.
Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Jennifer Morrison
Rochas
Emmy Rossum
További cikkek
Családra szabott pihenés
Ausztria legdélibb tartományában kilenc fürdőtóban élvezhetjük az életet. »
Hasznos tippek kirándulóknak
A gyaloglás mindenkinek ajánlható mozgásforma. »
Egzotikus országok, veszélyes betegségek
Néhány hét, és itt a nyár, de az utazási előszezon már elkezdődött. »
Rachel McAdams a Föld legfőbb védelmezőjének barátnője lesz
Rachel McAdams sem tudott kitérni a képregény-adaptációk elől. »
Ijesztően sovány lett a színésznő
A most 45 éves színésznő igazi bomba nő volt annak idején, most karjai piszkafák, az arca félelmetesen beesett. »
Mit ne hagyjon ki a hátizsákból?
A szép nyárias idő beköszöntével egyre többen terveznek rövidebb-hosszabb túrákat, kirándulásokat. »
 
Rodosz: Ha nem is a legnagyobb, de a legnaposabb közkedvelt görög sziget
Vakító napsütéssel, bájos óvárosokkal és hatalmas szállodákkal, kilométernyi hosszan kígyózó strandokkal fogadja a turistákat. »
Száraz lábbal a Balaton mellett: A Bakony igazi paradicsom a kirándulók és barlangászok számára
Van a Magyarországot átszelő Kék Túrának egy szakasza, amely a Balaton-felvidéken vezet végig. »
Bryce Dallas Howard következő filmjében aranykincs után kutat az indonéz őserdőben
Bryce Dallas Howard körbejár Hollywood sármos szépfiúi között. »
Öt év börtönt is kaphat
Valószínűleg rács mögé kerül Emile Hirsch. »
Hajózás nem csak tehetőseknek
Hajózni nemcsak muszáj, hanem érdemes is. »
Kakukktojás Észak-Európában
A nyár közeledtével a legtöbben délre indulnának. »
Fehérjén alapuló diéta: erre esküsznek Hollywoodban - 45-50 dkg mínusz naponta
Az amerikai színésznők rendkívüli módon ügyelnek karcsúságukra.
Hajápolás a terhesség alatt
A nők egy részének éppen a terhesség idején a legszebb a hajuk.
3 napos diéta: Számolás nélkül is fogyhatunk - minden ebéd, vacsora 350 kcal
Ezekből az ételekből kedvünkre állíthatjuk össze az étrendünket.
Villámdiéta sok zöldséggel
Könnyű, finom eledelek sok-sok zöldfélével, ez ajánlataink lényege.
Kicikizik, mert udvarias, illedelmes, figyelmes
Gyakran okoz gondot a szülőknek, ha gyermekük olyan osztályba jár, ahol a gyerekek nem köszönnek, tolakodnak, egymás szavába vágnak.
Nem kell kényszeresen megfelelni
Sokezer éves szokások szerint éltek az emberek, míg a modern kor kitalálta: nem az az ideális, ha tettekkel, szavakkal bevalljuk, mennyire fontos számunkra a másik.
Érzelmi életünk befolyásolja egészségünket!
Az erős érzelmek egyáltalán nem ártalmasak az egészségre.
Így segíthetjük a baba fejlődését: 3 egyszerű gyakorlat
A fejlődést a változatos ingerek és a napi rendszerességgel végzett gyakorlatok hozzák meg.
Kicikizik, mert udvarias, illedelmes, figyelmes
Gyakran okoz gondot a szülőknek, ha gyermekük olyan osztályba jár, ahol a gyerekek nem köszönnek, tolakodnak, egymás szavába vágnak.
Férfit, nőt, de milyet?
Mindhiába internet, mobilmánia, emancipáció, a vágyaink nem tartanak lépést a villámgyors változásokkal.
Azt akarom, hogy maradj!
Kiválasztottuk a gyerekvigyázási formát, de hogyan tehetjük könnyebbé a nagy napot?
Alszol eleget?
Sajnos a 24 óra nem elég mindenre, hát lecsippentünk egy picit az alvásból.
 
Ma
16 / 7 °C
Holnap
17 / 8 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 946 napozó  
Mai névnap
Gyárfás
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
DIVAT
Pompás pirosítók
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Tatabányán, a Sárberki lakótelepen 133m2-es
Tatabánya
35 000 000 Ft
Westside Road: különleges családi ház Kaliforniából
A Dowling Studios munkáját dicséri ez a gyönyörű családi ház, amit Sonoma-ban, Kalifornia egyik kisvárosában építettek fel.
Simon Busse széke
Simon Busse ismét különlegeset alkotott ezzel a három lábú székkel, ami a Marionet nevet kapta.
Megkapó világítási ötletek a fürdőszobánkba
A fürdőszoba világításának megtervezése fontos része a helyiség kialakításakor, ezért érdemes kellő hangsúlyt fektetni erre a témára.
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2019 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek