2012. május 19.  Ivó, Milán
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Laktató egytálak hideg napokra - 3 különleges recept
2012. január 23. - Gasztronómia
Lassan félidejében járunk a disznóvágási szezonnak. Ahol házilag vágnak állatot, rendelkezésre áll sokféle sertésfinomság.

Bár nagyot változott a világ, sokféle őszi szokás feledésbe merült, de a disznóölés novembertől február végéig-március elejéig, az első enyhe napok beköszöntéig ma is gyakori esemény a falusi portákon. Ennek számtalan oka van: a gazdaságiak mellett a ragaszkodás a hagyományokhoz, a család megszokott ízeihez.
Nem beszélve a közösen végzett munka öröméről, a közös asztalnál elfogyasztott toros fogásokról. És akik a városban élnek - talán éppen ezekre vágyva - gyakran legalább fél sertést vásárolnak, hogy saját ízlésük szerint feldolgozhassák.
Most olyan recepteket kínálunk, amelyeket nem a disznóvágás napján szokás elkészíteni, mert bármikor megfőzhetők, a saját hús- és hentesáruból éppúgy, mint a boltban vásároltból. A lényeg, olyankor álljon neki, amikor nem rohan, ezek nem gyorsfogások.

1. Vegyes húsosfazék

Hozzávalók 4 főre: 1 sertésláb, 30 dkg fejhús, 10 dkg kolbász, 10 dkg főtt sonka, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek. borecet, 2 ek. olaj, 15 dkg véres hurka, édes-nemes pirospaprika, só, bors

Elkészítés:

1. A feldarabolt lábat és fejhúst nagyobb edényben öntse fel az ecettel és annyi vízzel, amennyi ellepi, főzze puhára.
2. Serpenyőben forrósítsa fel az olajat, a hagymát pirítsa üvegesre benne. Tegye bele egészben a hurkát, körben süsse át, majd adja a főtt húsokhoz. A pirított hagymába azután tegye bele a felkarikázott kolbászt, a csíkokra vágott sonkát, pirítsa össze, szórja meg a paprikával, a zúzott fokhagymával. A húshoz adva lefedve főzze kb. 30 percig.
3. Tálalás előtt a hurkát vegye ki, szeletelje fel. Forrón, puha kenyérrel kínálja.

2. Füstölt húsos-egytál - egyből éhes lesz, ha ezt elolvassa

Hozzávalók 4 főre: 40 dkg húsos füstölt szalonna, 10 dkg füstölt kolbász, 3 sárgarépa, 50 dkg burgonya, 2 fej vöröshagyma, 4 szál bőrös virsli, 1 ek. margarin, só, bors

Elkészítés:

1. A szalonnát annyi vízben, amennyi ellepi, főzze kb. 1 órán át. Közben a répát és a burgonyát tisztítsa meg, darabolja fel, a kolbász héját távolítsa el, húsát vágja karikákra, majd adja őket a szalonnás léhez, és további 40 percig főzze.
2. Serpenyőben a forró margarinon párolja üvegesre a hagymát, adja hozzá a felkarikázott virslit, és pirítsa össze.
3. A megfőtt szalonnát vegye ki a léből, szeletelje fel. A visszamaradt sárgarépás burgonyához keverje bele a pirított hagymás virslit, csipet borsot, ha kell, még sózza, forralja fel. Adagolja tányérra, tegye rá a szalonnát, és forrón tálalja.

3. Színes sertéslapocka karfiollal és karalábéval

Hozzávalók 4 főre: 50 dkg sovány sertéslapocka, 1 fej vöröshagyma, 20 dkg karfiol, 2 sárgarépa, 40 dkg burgonya, 1 babérlevél, majoránna, só, bors

Elkészítés:

1. Nagy serpenyőben - amelyet le tud fedni - forrósítsa fel az olajat, a hagymát párolja üvegesre benne. Adja hozzá a felkockázott húst, kissé pirítsa meg, majd kevés vízzel, lefedve, kis lángon párolja kb. 30 percig.
2. Ezután adja hozzá a megtisztított, összevágott zöldségeket, a babérlevelet, sóval, borssal, majoránnával ízesítse, főzze még 30 percig. Forrón tálalja.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Kirsten Dunst
Kaley Cuoco
Dianna Agron
További cikkek
Húsételek egzotikus ízekkel - 3 Távol-keleti különleges recept
Zöldcitromlé, chili, szójaszósz - ezek a fűszerek ott vannak a most bemutatott ételekben. »
Megéri kifejteni a borsószemeket - 3 különleges étel zöldborsóval
A zöldborsószemek kifejtése időigényes feladat, de megéri a fáradtságot, mert a belőle készített ételek igazán ízletesek. »
Tanácsok az otthoni fagylaltkészítéshez
A házi fagylalt hónapokig eláll a fagyasztóban, apró gyümölcsdarabokkal lesz csak igazán különleges a hideg desszert. »
Zöldborsó frissen és különlegesen - 3 különleges étel
Értékes táplálék a zöldborsó. »
Sonka nélkül nem húsvét a húsvét - 3 sonkás különleges étel
Nyakunkon a húsvét, amikor a sonka nélkülözhetetlen szereplő. »
Fűszerezni és sózni csak mértékkel szabad az ételt
A fűszereknek helyük van az egészséges és gazdag étkezésben, de csak mértékkel. »
 
Szokatlan, de finom palacsinták - 3 különleges recept
Az egyik legváltozatosabban elkészíthető étel a palacsinta. »
Bio, natúr, reform - mi a különbség?
A natúrtermékek olyan készítmények, melyeket az egészséges életmódnak megfelelően nem dúsítottak mesterséges adalékanyagokkal. »
Friss, házias gyümölcsitalok
A folyadékpótlás fontosságáról sok szó esik. »
Becses konyhai szövetségesek
Az időhiányban szenvedő háziasszony mindig számíthat rájuk. »
Minden mennyiségben túrót - 3 egyszerű, de rendkívül finom étel
A túrós édességről a legtöbb embernek a batyu jut az eszébe. »
Fejedelmi menü mindennapokra - 3 recept a lakomához
Lakmározni nemcsak ünnepi alkalomból lehet, hanem önjutalmazásként is. »
Másfél kiló baktérium él bennünk
A baktérium szó sokaknak ijesztő, pedig közülük számos faj nemcsak hasznos, de jótékony is.
A szemölcsök az immunrendszer gyengülését jelzik
Akárcsak az influenzás megbetegedést, a szemölcsök kialakulását is vírusfertőzés okozza.
Villámdiéta zöldségekkel! - mínusz 50 dkg naponta
A zöldséges fogások feltöltenek friss erővel, miközben néhány fölösleges kilótól is megszabadulhatunk.
5 legjobb zsírégető anyag - jó ha tudsz róluk!
A paprika C-vitamin-tartalma kicsalogatja a zsírtömegeket a raktárból.
Szépüljön testileg és lelkileg!
Naponta csak negyedórát vesz igénybe, ám hatása hosszan tart és látványos.
Napi fél óra úszás, és elmúlik a hátfájás
A fájdalmas izom-összehúzódások gyakran hetekig kínoznak, pedig úszással könnyen orvosolhatók lennének.
Katherine Heigl ismét megvillant
A csinos színésznő mindig is tele volt titkokkal, azt azonban senki sem gondolta volna, hogy ezért is rajong.
Orgazmusról orgazmusra! A gyönyörszerzés 8 titka
Van, akinek egyet sikerül összehoznia.
Szeretni való hibák
Ki hinné, hogy az a tökéletes, akinek valami kis hibája van? Pedig a férfiak - legalábbis az ismerkedés idején - megbolondulnak egy kis női gyengeségért.
Izgatott nyugalom - nyugodt izgalom
A szerotonin a bennünk lakozó másik énünk - kétarcú barát, amely szexuálisan kiegyensúlyozottá vagy épp ellenkezőleg, agresszívvá és kielégíthetetlenné tesz, attól függően, hogy magas vagy alacsony-e szintje szervezetünkben.
A születésnap eldönti, kivel lehet boldog
Minden nap egy-egy bolygó uralma alatt áll.
Túl merész lett az új videó! Még a bugyi is lekerült az énekesnőről
A 24 éves popsztár ismét gyilkos formában van, amit nem kívánt elrejteni a rajongók elől sem.
 
Ma
20 / 24 °C
Holnap
24 / 28 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 520 napozó  
Mai névnap
Ivó, Milán
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  REMINGTON HC 5810
17 790 Ft
 
DIVAT
Kirsten Dunst
Nyereményjáték
dm ajándékutalvány
Sorsolás:
2012.05.19 20:00
További nyereményjátékok »
Ingatlan ajánló
Eladó Táborhegyen 5 lakásos társasházban,
Budapest 3. kerület
126 000 000 Ft
Bondi ház: káprázatos építészeti megoldás
Katon Redgen Mathieson építész négy emeletes Bondi háza egyszerre elegáns és ízléses, fehér műkő, márvány, amerikai dió fa a meghatározó anyagai.
Különleges lakberendezési tárgyak a Benettontól
A következő képeken a United Colors of Benetton színpompás gyűjteményét láthatjuk, amelyet akár meg is vásárolhatunk magunknak.
Az "Y" ház Japánból
Az "Y" fantázianévvel megáldott épületet egyaránt használható lakóotthonként, de irodaházként is - a tulajdonos döntésére lett bízva, mit szeretne az épületből az átadást követően kihozni.
    Játssz rendszeres nyereményjátékainkon és nyerj újságelőfizetést, vásárlási utalványt! ( x )  
    Nyerj hetente 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2012 Comeon Média Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek