2017. június 23.  Zoltán
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
A boldogság gyógyító ereje
2016. február 05. - Ezotéria
Az érzelmek hatással vannak a szervezetünkre. Gyógyítanak vagy beteggé tesznek. Kutatások bizonyítják: aki boldog, az egészségesebb és tovább él.

A pozitív beállítottság, az elégedettség és az optimizmus legalább olyan fontos szerepet játszik az egészség megtartásában, mint a helyes táplálkozás, a testmozgás és a mértékletes alkoholfogyasztás. A külső körülmények - kellemes munkahely, szerető partner - csak kedveznek a pozitív alapállásnak. De valljuk be, alapvetően mindenki a maga boldogságának és egészségének a kovácsa. A pszichoterápia is új utakon jár. Míg korábban a terhes emlékekre és érzelmekre koncentrált, addig az 1990-es évek óta a pozitív hatások kerülnek előtérbe. A pozitív pszichológia egyrészt segít a lelkileg beteg embereken, másrészt utat mutat az egészségeseknek is, akik emelni szeretnék a boldogságszintjüket és karbantartani az egészségüket. Ez a szemlélet a mindennapokban is új hozzáállásra ösztönöz. Arra például, hogy a csalódást tekintsük az élet leckéjének, ne pedig istencsapásnak, a megpróbáltatást valami új kezdetének, ne pedig fenyegetésnek.

Gyógyító belső csend

Stresszoldó módszere kidolgozásakor a buddhista meditációt hívta segítségül az amerikai Jon Kabat-Zinn. Az éberségmeditáció gyakorlói nyitottak, érdeklődők és elfogadók. Az észlelt dolgokat nem értékelik, hanem egyszerűen csak figyelik. Így érik el, hogy nyugodtak maradnak akkor is, ha például igazságtalanul bánnak velük. Nem lépnek föl agresszívan, nem paprikázódnak föl, hanem csak szemlélődnek. Az éberséget, a figyelmet kifejlesztő technika elsajátítása jótékonyan hat a testre és a lélekre.
Mágnesesrezonancia-vizsgálattal bizonyították, hogy a megváltozott megfigyelés és gondolkodás az agyban is megváltoztatja a struktúrákat. A változásnak köszönhetően képesek vagyunk kiiktatni az életünkből az egészen hétköznapi kellemetlenségeket.

Gyakoroljuk az örömöt!

Naplóírás - aki naplót ír, rendet teremt a fejében, rendszerezi a nap eseményeit. Újra átélheti a kellemes élményeket, a nyomasztókat az elintézett aktákhoz sorolhatja. Ha esténként írja a naplót, ez a tevékenység átvezetheti a nyugodt alváshoz.

Rajzolás, festés

A kreatív alkotás testi és lelki egyensúlyt teremt. Jó esetben teljes ellazulásban kirajzoljuk magunkból, ami foglalkoztat bennünket. A meditációhoz hasonló állapotba jutunk, és meglepő a végeredmény.

Apró fifikák

Megjelenésünk visszahat a közérzetünkre. A barátságos arc, az egyenes tartás erőt, magabiztosságot ad. Zenére lépdelni élvezet. Ha ez a férfi és nő közötti érintéssel jár, boldogsághormon szabadul föl.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Vad hullámok
Nem a hajfény a titok nyitja
Vizes hatású textúra
További cikkek
A Hold a horoszkópházakban
A horoszkópban a Hold jelöli az ember lelkivilágát, az érzelmeket, az ösztönöket, az intuíciót, a hangulatot, az anyaságot. »
A csillagjegyek és a szerelem
Hogy kinek mit jelent a boldogság, nagyban függ attól, melyik csillagjegyben született. »
Legyünk tisztában a jelentésükkel
A Föld összes virágát persze nem kell ismernünk, elegendő azokat, amelyek nap mint nap körülvesznek minket. »
A születésnap elárulja, mit hoz a holnap
A számmisztika nemcsak arra ad választ, kinek mi a dolga a világon, hanem arra is, hogy milyen egészségi problémákkal kell szembenéznie majd élete során. »
12 csillagjegy tizenkét reakciója az érzelmi játszmákban
Sok ember vagy nem tudja, hogyan kell kérni, vagy nem meri kérni mindazt, amire vágyik. »
A boldogság gyógyító ereje
Az érzelmek hatással vannak a szervezetünkre. »
 
Önmegvalósítás a párkapcsolatban
A párkapcsolatban általában a Kosoké, Oroszlánoké, Nyilasoké a vezető szerep. »
A karmikus kapcsolat lényege
Valójában minden kapcsolatunk karmikus, és mind egyfajta fejlődési, tanulási lehetőséget rajt magában. »
Melyik színnek milyen hatása van a lelkiállapotra?
A kék nyugtat, a vörös serkent - ez a színterápia két alaptétele. »
Edzésben a csillagokkal
Legyen szó testedzésről, szépségápolásról vagy a lélek kényeztetéséről, a wellnessnek megvan a változata minden csillagjegy szülötte számára. »
A Hold varázslatos ereje
Elszántság, türelem, tehetség, szakértelem és kitartás, valamint őszinte kritika. »
Módosult tudatállapot józanul
A módosult tudatállapot arra való, hogy általa a szokványos határainkon kívüli tapasztalatra tegyünk szert. »
Két ügyes trükk a feszes mellért
Néhány ügyes trükkel sokáig elkerülhető a plasztikai sebész.
Túró, tejszín, kamilla - ettől lesz bársonyos a bőröd!
A bolondos áprilisi időjárás is gyakran kiszárítja a bőrt, cserepessé teszi az ajkat.
Orvosi segítséggel megelőzhető a bőrrák
Harcba indulnak a bőrgyógyászok a melanoma ellen.
Narancsbőr elleni testtekercselés
Ezt a kezelést a sok nő csípőjén és combján megjelenő apró kis bőr alatti túrós részek, a narancsbőr megszüntetésére találták ki.
A jó emésztés 10 titka
Van hogy puffad, fáj a gyomra, s nem jó a közérzete? Hát persze, szinte mindenkivel előfordul.
Az új mindig csak egyszer új
Természetesen senki sem hibáztatható azért, ha már nem érzi ugyanazt a szenvedélyt partnere iránt, mint amit szerelmük hajnalán.
Perverz vagy sem?
Vajon milyen sötét titkokat rejt mások hálószobája? Nos, újabban már szinte arra kell erőfeszítéseket tennünk, hogy ne kelljen meghallgatnunk ismerőseink vagy a celebek szexuális életének kendőzetlen részleteit.
8 dolog, amelyről nem beszélünk
A terhesség nem minden esetben kilenc hónapon át tartó, rózsaszín leányálom.
Mit rejt a tej fogyasztása a rákos sejtek ellen?
A kalcium fontos a rákos sejtek elpusztításában, a kockázat kivédésében.
Fejedelmi menü mindennapokra - 3 recept a lakomához
Lakmározni nemcsak ünnepi alkalomból lehet, hanem önjutalmazásként is.
A macska tényleg veszélyes a kismamára?
Macskás házaknál nem ritka, hogy a terhesség miatt kénytelenek megszabadulni az állattól, annyira rettegnek a toxoplazmózistól.
A magány gyógyítható - 7 tuti tipp, hogyan csináld
Nincsenek egyedül a magányosok: sokan osztoznak a sorsukban.
 
Ma
7 / 14 °C
Holnap
7 / 16 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 949 napozó  
Mai névnap
Zoltán
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  Oral-B Professional Care Pro 1000 Elektromos fogkefe  
DIVAT
2017-es tavaszi szépségtrendek: fruzira-, smink- és manikűr
 
 
PLETYKA
David Bowie nyerte el posztumusz a Brit Awards zenei gála fődíjait
 
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Fóton, zöldövezeti mellékutcában jó állapotú 5 szobássá alakítható kertesház!
Fót
31 900 000 Ft
Egy portugál ház több jelentésben
Az alábbi képeken látható épület tervezője Pedro Reis, portugál szakember volt.
Elérkezett az idő a szobanövényeink átültetésére
A tavasz a szobanövények életében is nagy változást jelent.
Mackilston ház Simon Winstanley-től
Különleges környezetbarát ház Simon Winstanley építésztől.
    Nyerj 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2017 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek