2017. december 16.  Etelka
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
A csillagjegyek és a szerelem
2016. november 24. - Ezotéria
Hogy kinek mit jelent a boldogság, nagyban függ attól, melyik csillagjegyben született. A bolygók járása befolyásolja azt is, vajon rátalálsz-e az igazira, meg tudod-e hódítani, és hogyan tudod megtartani a szerelmet.

Amikor kialakul bennünk a vonzalom egy másik ember iránt, megjelenik egy erős hajlam is arra, hogy olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel partnerünket, amelyek egy bennünk kialakult idealizált kapcsolat kivetítései. Ezek okozhatnak a későbbiekben problémákat. Hogy mindezt elkerüljük, a legfontosabb, hogy mindenki ismerje meg először önmagát, hogy pozitív viselkedési mintáinak erősítésével el tudja érni, hogy az aktuális kapcsolata a lehető legjobban alakuljon!

A harmónia keresése

Az emberi kapcsolatokban mindig lesznek olyan tényezők, amelyek harmonikusak a két fél kapcsolatát illetően, és mindig lesznek olyanok is, amelyek problémákat mutatnak. Mindig az adott két emberen múlik, mit hogyan élnek meg, mennyire képesek változni, elfogadni. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a szerelem első időszakában minden rózsaszín, néha nem látjuk a fától az erdőt! Ami kezdetben tetszett a párunkban, később már feszültség forrása lehet - és ez fordítva is igaz: ami elsőre megfogta bennünk, könnyen átalakulhat szokványos tulajdonsággá, később pedig idegesítő szokássá.

Szerelem, szerelem

Természetesen a születéskori bolygóállások befolyásolják jellemünket, ezáltal hatnak a párkapcsolatban megélt helyzetekre is. Vérmérsékletünk, elvárásaink, jellemünk, félelmeink, szeretetéhségünk és még megannyi jellemzőnk megmutatják, hogyan is tudunk viszonyulni másokhoz. Annak ellenére, hogy csak a csillagjegyük alapján megvizsgálni két fél összeillőségét és a kapcsolat hosszú távú lehetőségét nem szabad, mégis jó támpontot adhat eligazodni a mindenki számára oly fontos szerelem labirintusnak tűnő útvesztőjében. Aki járatos az asztrológiában, tudja, mit kell figyelembe venni (Vénusz és Hold) egy kapcsolat szereplőinek elemzésekor.

Forrás: Kiskegyed
Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Prada
Minimalista és laza
Rodarte
További cikkek
Meglepő véletlenek
Halál, válás, szakítás vagy születés: a meglepő véletlenek általában akkor jönnek, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. »
Több optimizmusra van szükséged!
Ha sokszor mosolygunk, a kedvünk is jobb lesz, érdemes ezért a világot optimistán szemlélni. »
Boldogsághányadost jelez az SQ
Az értelmi és az érzelmi intelligencia mellett fontos szerepe van a spirituális intelligenciának. »
Az Út - önmagad felé
A spiritualitás (ismét) egyre nagyobb teret hódít magának világunkban, egyre többen eveznek ezoterikus vizekre, azt remélve, hogy a bennük felmerülő kérdéseikre választ kapnak, illetve élethelyzeteik során kialakult gondjaikat nagyobb sikerrel lesznek képesek megoldani. »
Szerelem horoszkóp: Élénk társasági életbe csöppen a Szűz
Uralkodó bolygója, a Merkúr szeptemberben a Szűz jegyen vonul át, így az érdeklődés középpontjába kerülhet, akkor is, ha ezért egy lépést sem tesz. »
Önmegvalósítás a párkapcsolatban
A párkapcsolatban általában a Kosoké, Oroszlánoké, Nyilasoké a vezető szerep. »
 
A maják időelmélete
A maják nemcsak a múló napok számolásával, elméleti úton mérték az időt. »
Álomfejtés alapfokon
Megálmodni a megoldást - hányszor képzelte el magának a diák, amikor már lebukik a feje a fáradtságtól, és sehogyan sem jut a feladat végére. »
Ki vagy Te?
Mire vágysz most? Szeretnél nagyobb anyagi biztonságot? Egy stabil munkahelyet, ahol elismerik a munkádat? Szeretnél egy igazi lelki társat, akit szeretsz és aki viszont szeret? Szeretnél kiegyensúlyozott kapcsolatot a téged körülvevő emberekkel? Szeretnél boldogabb lenni? Ha bármelyikre is igen volt a válaszod, akkor még bőven van mit tenned önmagadért. »
Igazi szűz vagy?
Ha az alábbi állítások közül legalább kettő nem illik rád, akkor sajnos az aszcendensed és a csillagjegyed nincs valami nagy harmóniában. »
A Hold a horoszkópházakban
A horoszkópban a Hold jelöli az ember lelkivilágát, az érzelmeket, az ösztönöket, az intuíciót, a hangulatot, az anyaságot. »
A csillagjegyek és a szerelem
Hogy kinek mit jelent a boldogság, nagyban függ attól, melyik csillagjegyben született. »
Elválasztó diétánál ezekre jó ha figyelsz
Slágerdiétának számít az a módszer, amely bizonyos szabály szerint párosítja az ételeket.
Tél és tavasz már nem árthat
Az évszakok hatással vannak a szervezetünkre.
6 kihagyhatatlan ajakápolási tanács a téli hideg ellen
A szánk környékét és az ajak bőrét erősen megviseli a hideg, szeles időjárás.
4 alpesi módszer amitől felfrissülhetsz testileg-lelkileg
A felfrissülésre vágyók igazi kincseskamrája a hegyvidék.
4 hasznos tanács a tökéletes testápolásért
Praktikus ötletekkel, tanácsokkal segítünk abban, hogyan teheted szebbé a bőröd.
Mi legyen a házi patikában?
A házi patika arra való, hogy ha szükség van rá, kéznél legyen a megfelelő gyógyszer.
Miről mesél a száj?
Nagyobb felsőajak - mély érzelmi és lelki életről mesél.
Különleges mozgásforma a jóga
Tévedés lenne azt hinni, hogy a jógázás kizárólag nőknek való.
Gyors szex csodákra képes
Hibázik, aki elbizakodott a párkapcsolatban.
8 hazugság a szexről
Rengeteg benyomást és üzenetet kapunk a szexről, szüleinktől, barátainktól, a médiából, illetve iskolából vagy vallási intézményekből.
Így lazítsunk stresszes helyzetekben!
Néhány trükkel bármikor megnyugodhatunk.
A cukor nem tesz cukorbeteggé
A ma már népbetegségnek számító cukorbetegséggel kapcsolatban rengeteg a tévhit.
 
Ma
6 / 16 °C
Holnap
8 / 16 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 950 napozó  
Mai névnap
Etelka
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  Scholl Velvet Smooth körömápoló utántöltő fej  
DIVAT
Óriási pillák
 
 
PLETYKA
David Bowie nyerte el posztumusz a Brit Awards zenei gála fődíjait
 
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
3. keri zöldövezeti, két generációs, medencés, parkosított villa!
Budapest 3. kerület
150 000 000 Ft
Különleges villa Hollandiából
A képeken szereplő villa elsősorban ökológiai, másodsorban takarékosság szempontjából különleges, hiszen napjainkban egyre nagyobb teret kap a racionális életfilozófia, amely a lakókörnyezet kialakításában is kiteljesedni látszik.
Meghitt kis zugok
Azokban a kis alapterületű lakásokban is törekedni kell a nyugodt alvás biztosítására, ahol nincs mód hálószoba kialakítására.
A Lincoln rezidencia
Az EL Studio végezte a kivitelezést a képen látható Brooklyn-i lakáson, melyet Lincoln rezidenciának hívnak.
    Nyerj 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2017 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek