2012. május 19.  Ivó, Milán
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
12 csillagjegy tizenkét reakciója az érzelmi játszmákban
2012. február 02. - Ezotéria
Sok ember vagy nem tudja, hogyan kell kérni, vagy nem meri kérni mindazt, amire vágyik. A kívánságot, a kérést túl egyszerűnek, túlságosan direktnek találja, ezért inkább célozgat rá. Ez főleg a nőkre jellemző.

Kos

Nehezen tud kérni, hiszen számára természetes, hogy mindent maga intéz. Úgy érzi: aki kér, kiadja magát, gyengébb a másiknál, hiszen a támogatására szorul. Így inkább célozgat, rávezet a kívánságaira. Vagy kiköveteli hatalmi szóval, amit akar.

Bika

Ügyesen tud kérni. És elvárja, hogy vele szemben is őszinte legyen mindenki. Csak az kérjen, akinek valóban szüksége van a segítségre, pénzre. A kedvességet, szerelmet kérés nélkül adja. De csak annak, aki megérdemli. Figyeli a másikat, és elébe megy a kéréseinek.

Ikrek

Gyakran kér, de még gyakrabban ígér. Nem tud várni, azonnal kimondja a vágyait, kívánságait, néha nem is gondolja végig, hogy amit kér, valóban igényli-e. Sokáig számon tartja, ha valakitől valamit nem kap meg, miközben a saját ígéreteit gyorsan elfelejti.

Rák

Inkább a nyelvét harapná le, mint hogy egyenesen kimondja a vágyait, kéréseit. Úgy gondolja, ha valaki igazán szereti őt, ráérez arra, hogy épp mire gondol, mit szeretne. S ha a másik nem érez rá, akkor duzzogással, érzelmi zsarolással próbálja rávezetni.

Oroszlán

Úgy tud kérni, hogy a másik megtisztelve érzi magát, hogy adhat. Cserébe persze ő is bőkezű, nemcsak anyagi javakat ajándékoz, hanem bókokat, kedvességet, figyelmességet is. Aki mellette él, joggal érzi úgy: uralkodója megosztotta vele a trónját is.

Szűz

Ő nem kér, inkább számon kér. Mi az, hogy ezt vagy azt még nem kapta meg! Bezzeg a szomszéd vagy a kolléganő… S bármit kap, nem tud igazán örülni. Mert vagy eltér az elképzelésétől, vagy későn jött (esetleg idő előtt). Úgy érzi: egyedül jobban meg tudta volna oldani.

Mérleg

Nem igazán szokott kérni. Ő az, aki ügyesen rá tudja vezetni a másikat arra, hogy mit szeretne, és igazából úgy kér, hogy közben örökké mérlegel: vajon kapott-e annyit, amennyit megérdemel, amennyi neki jár.

Skorpió

Inkább belehal, de kérés nem hagyja el a száját. Egyetlen kivétel van: a szex. Ott elmondja, mit szeretne, mire vágyik, mi tenné boldoggá. S ha nem kapja meg, új partnert keres, hogy majd tőle, hátha… Az élet egyéb területein mindent egyedül akar megoldani.

Nyilas

Általában másoknak kér, saját igényeit azért titkolja, mert nem akarja kiszolgáltatni magát. Azért ügyesen beleszövi a történeteibe a saját vágyait is. Ezek a történetek a barátairól, ismerőseiről szólnak, de aki egy kicsit is ismeri, tudja, hogy ő áll a történet középpontjában.

Bak

Alig várja, hogy kapjon valamit, de ritkán kapja azt, amire vágyik, mert igazából még önmaga sincs tisztában azzal, mit szeretne. A racionális dolgokra van hangolva, az érzelmekkel, érzésekkel nehezen boldogul - így nemcsak kérni, adni se tud igazán.

Vízöntő

Az örök lázadó e téren sem tűri a konvenciókat. Amikor a kérését megfogalmazza, bizony zavarba hozza a környezetét. Még azt is, akit szeret. Minden kérése egyfajta kísérlet is, figyeli a másik reakcióját, és valójában akkor dühös, ha nem kelt meglepetést.

Halak

Ő az, aki mindenkinek ad, a lelkét, szeretetét tálcán nyújtja a világnak, és titokban nagyon vágyik rá, hogy ebből minél többet visszakapjon. De akkor sem haragszik, ha egyoldalú a kapcsolat. "Majd legközelebb…" - vigasztalja magát, amikor hoppon marad.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Kirsten Dunst
Kaley Cuoco
Dianna Agron
További cikkek
A születésnap eldönti, kivel lehet boldog
Minden nap egy-egy bolygó uralma alatt áll. »
Tudd meg, mire gerjed a párod! Szex horoszkóp
Ki ne tudna mindenről megfeledkezni, ha a testének egy bizonyos pontján időzik el a partnere? Csak tudni kell, melyik az a pont. »
Irány az óceán!
Gyakran hallok panaszkodni embereket, és néha-napján még én is beleesem abba a „hibába”, hogy elpanaszolom bánatom egy hozzám közel álló embertársamnak. »
A születésnap elárulja, mit hoz a holnap
A számmisztika nemcsak arra ad választ, kinek mi a dolga a világon, hanem arra is, hogy milyen egészségi problémákkal kell szembenéznie majd élete során. »
Melyik színnek milyen hatása van a lelkiállapotra?
A kék nyugtat, a vörös serkent - ez a színterápia két alaptétele. »
Miről álmodik a lány?
Sok gondunkat gyorsabban megoldja az álom, mint a hosszas fejtörés. »
 
A karmikus kapcsolat lényege
Valójában minden kapcsolatunk karmikus, és mind egyfajta fejlődési, tanulási lehetőséget rajt magában. »
A tudatalattink rejtélyes világa
A tudatalattink világa egy igazán rejtelmes, titokzatos hely. »
Múlt a jelenben
A múltat, mindazt, amit már egyszer átéltünk, egyszerűen el kell fogadni, akármilyen is volt. »
Kos: Szex-szerelem horoszkóp
Kalandra, változatosságra vágyik, nem féltékeny, mivel csupa önbizalom és határozottság, nem is gondol arra, hogy elhagyhatják. »
Mit tegyünk az álmainkkal?
Ha valaki olyasmiről álmodik, ami még ébredés után is fura érzelmekkel tölti el, akkor érdemes egy kis álomelemzésbe kezdenie. »
A szeszélyes bolygók hatása
A bolygók a legtisztább szimbólumok, amelyekkel bizonyos emberi viselkedési formákat tudunk kifejezni, és a bolygókat sorra véve képet alkothatunk magunknak az emberi nem valószínű fejlődéséről. »
Másfél kiló baktérium él bennünk
A baktérium szó sokaknak ijesztő, pedig közülük számos faj nemcsak hasznos, de jótékony is.
A szemölcsök az immunrendszer gyengülését jelzik
Akárcsak az influenzás megbetegedést, a szemölcsök kialakulását is vírusfertőzés okozza.
Villámdiéta zöldségekkel! - mínusz 50 dkg naponta
A zöldséges fogások feltöltenek friss erővel, miközben néhány fölösleges kilótól is megszabadulhatunk.
5 legjobb zsírégető anyag - jó ha tudsz róluk!
A paprika C-vitamin-tartalma kicsalogatja a zsírtömegeket a raktárból.
Szépüljön testileg és lelkileg!
Naponta csak negyedórát vesz igénybe, ám hatása hosszan tart és látványos.
Napi fél óra úszás, és elmúlik a hátfájás
A fájdalmas izom-összehúzódások gyakran hetekig kínoznak, pedig úszással könnyen orvosolhatók lennének.
Katherine Heigl ismét megvillant
A csinos színésznő mindig is tele volt titkokkal, azt azonban senki sem gondolta volna, hogy ezért is rajong.
Orgazmusról orgazmusra! A gyönyörszerzés 8 titka
Van, akinek egyet sikerül összehoznia.
Szeretni való hibák
Ki hinné, hogy az a tökéletes, akinek valami kis hibája van? Pedig a férfiak - legalábbis az ismerkedés idején - megbolondulnak egy kis női gyengeségért.
Izgatott nyugalom - nyugodt izgalom
A szerotonin a bennünk lakozó másik énünk - kétarcú barát, amely szexuálisan kiegyensúlyozottá vagy épp ellenkezőleg, agresszívvá és kielégíthetetlenné tesz, attól függően, hogy magas vagy alacsony-e szintje szervezetünkben.
Túl merész lett az új videó! Még a bugyi is lekerült az énekesnőről
A 24 éves popsztár ismét gyilkos formában van, amit nem kívánt elrejteni a rajongók elől sem.
5 megfontolandó tanács, hogyan kíméld a szíved
Nagy teljesítményekre képes a szívünk.
 
Ma
20 / 24 °C
Holnap
24 / 28 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 520 napozó  
Mai névnap
Ivó, Milán
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  REMINGTON D 5015
6 390 Ft
 
DIVAT
Kirsten Dunst
Nyereményjáték
dm ajándékutalvány
Sorsolás:
2012.05.19 20:00
További nyereményjátékok »
Ingatlan ajánló
XIV. kerület frekventált helyén, a
Budapest 14. kerület
0 Ft
Bondi ház: káprázatos építészeti megoldás
Katon Redgen Mathieson építész négy emeletes Bondi háza egyszerre elegáns és ízléses, fehér műkő, márvány, amerikai dió fa a meghatározó anyagai.
Különleges lakberendezési tárgyak a Benettontól
A következő képeken a United Colors of Benetton színpompás gyűjteményét láthatjuk, amelyet akár meg is vásárolhatunk magunknak.
Az "Y" ház Japánból
Az "Y" fantázianévvel megáldott épületet egyaránt használható lakóotthonként, de irodaházként is - a tulajdonos döntésére lett bízva, mit szeretne az épületből az átadást követően kihozni.
    Játssz rendszeres nyereményjátékainkon és nyerj újságelőfizetést, vásárlási utalványt! ( x )  
    Nyerj hetente 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2012 Comeon Média Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek