|
|
| Szerelmi mágia: bárki számára elérhető és hatásos |
|
| 2012. január 18. - Ezotéria | |
|
|
| Aki túl sokat volt már egyedül és nagyon unja a magányt, egy idő után bármit megtenne, hogy megoszthassa örömét-bánatát, gondolatait valakivel. A legegyszerűbb módja a partner bevonzásának a mágia. |
|
|
|
A szerelmi mágia - amit már ősidők óta alkalmaznak a természethívők - épp az egyszerűsége miatt bárki számára elérhető. Nem kell hozzá más, csak egy-egy faháncs vagy vászondarab. Az egyik háncsba bele kell vésni, a vászonba bele kell varrni a saját képmását vagy a nevét. Amíg a képmást készíti, csak saját pozitív adottságaira, erényeire, jó tulajdonságaira koncentráljon. A lényeg, hogy amikor elkészül (bármilyen kezdetleges vagy befejezetlen arc is az), saját magát érezze benne. A másik háncson vagy vásznon pedig azt a valós vagy képzelt személyt kell megmintázni, akit magához akar vonzani. A lényeg itt is az, hogy fel kell ruházni a képmást minden olyan tulajdonsággal, szokással, életcéllal, jellemvonással, amit a keresett férfiban látni-kapni szeretne. Amikor a két képmás elkészült, egy piros fonallal vagy zsinórral lazán össze kell kötni a két figurát, és el kell tenni biztonságos, nyugodt helyre, ahol senki nem zavarja őket (de ne dobozba, hanem valamilyen természetes környezetbe, virágok, fák közé). Előbb-utóbb találkozni fog valakivel, aki megtetszik, s aki elfogadja. A két képmás rajzolható két kis levélre is. A készítés közben ugyanúgy a tulajdonságokra kell koncentrálni, ám amikor a rajz elkészült, arccal egymás felé fordítva zöld fonallal kell a két levelet összekötni, és a cérnát szorosan megcsomózni. Ezt a két levélkét egy szerelmi rezgéseket kibocsátó fa (juhar, galagonya, narancs, őszibarack, sárgabarack) kérgére, hasadékába kell betenni (a nyílás csak természetes lehet, nem szabad késsel vágni). Ha nincs a fán nyílás, akkor a levélkéket a fa tövébe kell elhelyezni, hogy senki ne mozdíthassa el, ne sérthesse meg őket. S közben a következő varázsigét kell ismételni: "Földnek, víznek, levegőnek és tűznek fája, add nekem a szerelmet, melyet kívánok!" Ezután temessen hét pénzérmét a fa tövébe, és ezzel be is fejeződött a varázslat. Néha meg kell látogatni a fát, akkor is, ha épp nem kéri a segítségét. Általában három hónapig kell várni türelmesen. S ha nem történik semmi, akkor a képmásokat óvatosan szét kell választani, és a keresendő szerező helyére újat kell készíteni, s azt a fenti rituálé szerint elhelyezni. Ez a varázslat nem kényszerít senkit arra, hogy szerelembe essen, csupán lehetőséget teremt. A többi már a két félen múlik. |
|
| |
|
|
| Legújabb hajtrendek - Így csináld! |
|
|
 |
| Kirsten Dunst |
|
|
|
 |
| Kaley Cuoco |
|
|
|
 |
| Dianna Agron |
|
|
|
|
| További cikkek |
|
|
 |
|
| A születésnap eldönti, kivel lehet boldog |
|
| Minden nap egy-egy bolygó uralma alatt áll. » |
|
 |
|
|
 |
|
| Tudd meg, mire gerjed a párod! Szex horoszkóp |
|
| Ki ne tudna mindenről megfeledkezni, ha a testének egy bizonyos pontján időzik el a partnere? Csak tudni kell, melyik az a pont. » |
|
 |
|
|
 |
|
| Irány az óceán! |
|
| Gyakran hallok panaszkodni embereket, és néha-napján még én is beleesem abba a „hibába”, hogy elpanaszolom bánatom egy hozzám közel álló embertársamnak. » |
|
 |
|
|
 |
|
| A születésnap elárulja, mit hoz a holnap |
|
| A számmisztika nemcsak arra ad választ, kinek mi a dolga a világon, hanem arra is, hogy milyen egészségi problémákkal kell szembenéznie majd élete során. » |
|
 |
|
|
 |
|
| Melyik színnek milyen hatása van a lelkiállapotra? |
|
| A kék nyugtat, a vörös serkent - ez a színterápia két alaptétele. » |
|
 |
|
|
 |
|
| Miről álmodik a lány? |
|
| Sok gondunkat gyorsabban megoldja az álom, mint a hosszas fejtörés. » |
|
 |
|
|
|
 |
|
| A karmikus kapcsolat lényege |
|
| Valójában minden kapcsolatunk karmikus, és mind egyfajta fejlődési, tanulási lehetőséget rajt magában. » |
|
 |
|
|
 |
|
| A tudatalattink rejtélyes világa |
|
| A tudatalattink világa egy igazán rejtelmes, titokzatos hely. » |
|
 |
|
|
 |
|
| Múlt a jelenben |
|
| A múltat, mindazt, amit már egyszer átéltünk, egyszerűen el kell fogadni, akármilyen is volt. » |
|
 |
|
|
 |
|
| Kos: Szex-szerelem horoszkóp |
|
| Kalandra, változatosságra vágyik, nem féltékeny, mivel csupa önbizalom és határozottság, nem is gondol arra, hogy elhagyhatják. » |
|
 |
|
|
 |
|
| Mit tegyünk az álmainkkal? |
|
| Ha valaki olyasmiről álmodik, ami még ébredés után is fura érzelmekkel tölti el, akkor érdemes egy kis álomelemzésbe kezdenie. » |
|
 |
|
|
 |
|
| A szeszélyes bolygók hatása |
|
| A bolygók a legtisztább szimbólumok, amelyekkel bizonyos emberi viselkedési formákat tudunk kifejezni, és a bolygókat sorra véve képet alkothatunk magunknak az emberi nem valószínű fejlődéséről. » |
|
 |
|
|
|
 |
 |
| Másfél kiló baktérium él bennünk |
| A baktérium szó sokaknak ijesztő, pedig közülük számos faj nemcsak hasznos, de jótékony is. |
|
|
 |
|
 |
 |
| A szemölcsök az immunrendszer gyengülését jelzik |
| Akárcsak az influenzás megbetegedést, a szemölcsök kialakulását is vírusfertőzés okozza. |
|
|
 |
|
 |
 |
| Villámdiéta zöldségekkel! - mínusz 50 dkg naponta |
| A zöldséges fogások feltöltenek friss erővel, miközben néhány fölösleges kilótól is megszabadulhatunk. |
|
|
 |
|
 |
 |
| 5 legjobb zsírégető anyag - jó ha tudsz róluk! |
| A paprika C-vitamin-tartalma kicsalogatja a zsírtömegeket a raktárból. |
|
|
 |
|
 |
 |
| Szépüljön testileg és lelkileg! |
| Naponta csak negyedórát vesz igénybe, ám hatása hosszan tart és látványos. |
|
|
 |
|
 |
 |
| Napi fél óra úszás, és elmúlik a hátfájás |
| A fájdalmas izom-összehúzódások gyakran hetekig kínoznak, pedig úszással könnyen orvosolhatók lennének. |
|
|
 |
|
 |
 |
| Katherine Heigl ismét megvillant |
| A csinos színésznő mindig is tele volt titkokkal, azt azonban senki sem gondolta volna, hogy ezért is rajong. |
|
|
 |
|
 |
 |
| Orgazmusról orgazmusra! A gyönyörszerzés 8 titka |
| Van, akinek egyet sikerül összehoznia. |
|
|
 |
|
 |
 |
| Szeretni való hibák |
| Ki hinné, hogy az a tökéletes, akinek valami kis hibája van? Pedig a férfiak - legalábbis az ismerkedés idején - megbolondulnak egy kis női gyengeségért. |
|
|
 |
|
 |
 |
| Izgatott nyugalom - nyugodt izgalom |
| A szerotonin a bennünk lakozó másik énünk - kétarcú barát, amely szexuálisan kiegyensúlyozottá vagy épp ellenkezőleg, agresszívvá és kielégíthetetlenné tesz, attól függően, hogy magas vagy alacsony-e szintje szervezetünkben. |
|
|
 |
|
 |
 |
| Túl merész lett az új videó! Még a bugyi is lekerült az énekesnőről |
| A 24 éves popsztár ismét gyilkos formában van, amit nem kívánt elrejteni a rajongók elől sem. |
|
|
 |
|
 |
 |
| 5 megfontolandó tanács, hogyan kíméld a szíved |
| Nagy teljesítményekre képes a szívünk. |
|
|
 |
|
|
|
|
|
|