2019. június 16.  Jusztin
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Bika: Májusban fellendül a szerelmi élete
2019. április 05. - Ezotéria
A márciusi újhold környékén inkább a családi élet kerül figyelme középpontjába, és ott sikerül megvalósítani régi terveit. A május azonban meglepetéseket tartogat a számára.
Májusban öt bolygó ad randevút egymásnak a Bika jegyében, ha tehát ekkor nem hull ölébe a szerencse, akkor bizony valami nagy hibát vétett, ami miatt az égiek haragszanak önre. Az év legszebb, legizgalmasabb időszaka ez, amikor a magánéletben is teljesülhetnek a vágyai. De ilyenkor fennáll a veszélye, hogy túlzásokba esik, és könnyen elronthatja a szerencséjét, ha nem ismert mértéket. A legtöbb Bika biztonságra vágyik, állandó társ mellett érzi jól magát, és ezt a társat az idei tavasz el is hozza, hacsak már korábban nem talált rá. Mert ha már párkapcsolatban él, akkor is van helye, szerepe a hódításnak. Ráadásul nyár elején vetélytárs is feltűnik a színen, akit csak a belső sugárzásával tud távol tartani a partnerétől. Ha sikerül "pótolhatatlanságát" tettekkel bizonyítani, a szavakra már nem is lesz szükség.
Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Jennifer Morrison
Rochas
Emmy Rossum
További cikkek
A hála boldoggá tesz! Téged is? Nézd meg mi a jellemző a csillagjegyedre
Állítólag a köszönet és a hála érzése, és ezek konkrét formában való gyakorlása az egyik legfontosabb dolog, ha kiegyensúlyozott, boldog életet szeretnénk élni. »
Skorpió: Tavaszi szerelem horoszkóp
A magánéletben kicsit több veszteséget könyvelhet majd el, mint a hivatásában. »
Mit tud az inga?
Többet, mint bárki gondolná! Még a jövőre vonatkozó kérdésekre is ad választ annak, aki érti a szavát. »
Meglepő véletlenek
Halál, válás, szakítás vagy születés: a meglepő véletlenek általában akkor jönnek, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. »
Több optimizmusra van szükséged!
Ha sokszor mosolygunk, a kedvünk is jobb lesz, érdemes ezért a világot optimistán szemlélni. »
Boldogsághányadost jelez az SQ
Az értelmi és az érzelmi intelligencia mellett fontos szerepe van a spirituális intelligenciának. »
 
Meddig fogok élni?
A dohányzás csökkenti, a testmozgás növeli a várható élettartamot. »
Bika: Májusban fellendül a szerelmi élete
A márciusi újhold környékén inkább a családi élet kerül figyelme középpontjába, és ott sikerül megvalósítani régi terveit. »
Memóriajavító praktikák
Ezek a praktikák nemcsak a Nyilas jegyűeknek hasznosak, de leginkább nekik ajánlottak. »
A maják időelmélete
A maják nemcsak a múló napok számolásával, elméleti úton mérték az időt. »
Álomfejtés alapfokon
Megálmodni a megoldást - hányszor képzelte el magának a diák, amikor már lebukik a feje a fáradtságtól, és sehogyan sem jut a feladat végére. »
Ki vagy Te?
Mire vágysz most? Szeretnél nagyobb anyagi biztonságot? Egy stabil munkahelyet, ahol elismerik a munkádat? Szeretnél egy igazi lelki társat, akit szeretsz és aki viszont szeret? Szeretnél kiegyensúlyozott kapcsolatot a téged körülvevő emberekkel? Szeretnél boldogabb lenni? Ha bármelyikre is igen volt a válaszod, akkor még bőven van mit tenned önmagadért. »
Érzelmi életünk befolyásolja egészségünket!
Az erős érzelmek egyáltalán nem ártalmasak az egészségre.
Családra szabott pihenés
Ausztria legdélibb tartományában kilenc fürdőtóban élvezhetjük az életet.
Így segíthetjük a baba fejlődését: 3 egyszerű gyakorlat
A fejlődést a változatos ingerek és a napi rendszerességgel végzett gyakorlatok hozzák meg.
Kicikizik, mert udvarias, illedelmes, figyelmes
Gyakran okoz gondot a szülőknek, ha gyermekük olyan osztályba jár, ahol a gyerekek nem köszönnek, tolakodnak, egymás szavába vágnak.
Férfit, nőt, de milyet?
Mindhiába internet, mobilmánia, emancipáció, a vágyaink nem tartanak lépést a villámgyors változásokkal.
Rodosz: Ha nem is a legnagyobb, de a legnaposabb közkedvelt görög sziget
Vakító napsütéssel, bájos óvárosokkal és hatalmas szállodákkal, kilométernyi hosszan kígyózó strandokkal fogadja a turistákat.
Hasznos tippek kirándulóknak
A gyaloglás mindenkinek ajánlható mozgásforma.
Azt akarom, hogy maradj!
Kiválasztottuk a gyerekvigyázási formát, de hogyan tehetjük könnyebbé a nagy napot?
Alszol eleget?
Sajnos a 24 óra nem elég mindenre, hát lecsippentünk egy picit az alvásból.
5 fegyver a gonosz mondatok ellen
Sértés mindenkit ér.
Olykor a biztos jel is csalhat
Egyes panaszok alapján még a leggyakorlottabb orvos is helytelen következtetésre juthat.
Elvált szülők bosszúja
Az egykor örök hűséget fogadott párok gyakran vérre menő csatákat vívnak a bíróságokon - és azokon kívül is - a gyerekért és a pénzért.
 
Ma
16 / 7 °C
Holnap
17 / 8 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 946 napozó  
Mai névnap
Jusztin
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
DIVAT
Pompás pirosítók
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Megvételre kínálunk Gödöllőn új építésű
Gödöllő
170 000 000 Ft
Westside Road: különleges családi ház Kaliforniából
A Dowling Studios munkáját dicséri ez a gyönyörű családi ház, amit Sonoma-ban, Kalifornia egyik kisvárosában építettek fel.
Simon Busse széke
Simon Busse ismét különlegeset alkotott ezzel a három lábú székkel, ami a Marionet nevet kapta.
Megkapó világítási ötletek a fürdőszobánkba
A fürdőszoba világításának megtervezése fontos része a helyiség kialakításakor, ezért érdemes kellő hangsúlyt fektetni erre a témára.
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2019 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek