2020. augusztus 7.  Ibolya
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
A karmikus kapcsolat lényege
2019. október 30. - Ezotéria
Valójában minden kapcsolatunk karmikus, és mind egyfajta fejlődési, tanulási lehetőséget rajt magában. A karma és az előző életek tanulmányozása során Ted Andrews amerikai terapeuta a kapcsolatok három szintjét különbözteti meg: a karmikust, a lélektársit és az ikerlelkek kapcsolatát.
Karmikus kapcsolatban azokkal vagyunk, akiket a megismerkedés pillanatában régi ismerősünknek érzünk, vagy akik azonnal kiváltják bennünk a tetszés, illetve nemtetszés erős érzelmeit. Ezekkel az emberekkel azért találkozunk újra, hogy a kiegyenlítés törvényének értelmében valami múltbeli tartozást lerójunk. Az, aki megszállottan keresi a lélekpárját, általában karmikus kapcsolatok egész sorát létesíti. Az arcok változnak, ám a minta mindig marad. "Miért vagyok ilyen szerencsétlen?" - kérdik a boldogtalan házasságot kötők, és nem gondolnak arra, hogy saját maguk terelik negatív irányba az érzelmeket, eseményeket.
Lélektársi kapcsolatnak azt nevezzük, amikor a nagyon erős fizikai, érzelmi, mentális és spirituális kapcsolat áll fenn, minden téren kiegészítik egymást. Ők általában a nagyon jó barátok. A lélektársak mindig hosszú távú kontaktust létesítenek egymással, ami nem feltétlenül folyamatos, de mindenképpen hosszan elnyúló.
Az ikerlelkek olyanok, mint ha egypetéjű ikrekként fogantak volna, csak az élet elválasztotta őket. Ő az énem másik fele - mondják egymásról, akik megélik a helyzetet. Az ideális másik felünket azonban nem biztos, hogy a külvilágban kell keresnünk. Lehet, hogy ott él a bensőnkben. Ő jelenti a külsőleg megnyilvánuló énünk belső, ideális női vagy férfi oldalát. ha megtanuljuk összhangba hozni belső férfi és női énünket, akkor sikerül bevonzani magunkhoz azt az ideális partnert, aki képviseli, tükrözi azt a belső részünket, amit felszínre kell hoznunk magunkban.
Minden személy, akivel találkozunk, és életünk minden eseménye is lehetőséget kínál a személyes tudás gyarapítására, illetve a felülemelkedésre. A múlt megismerésén keresztül érthető meg a jelen és alakítható át a jövő.
Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Fekete fonat
Rihanna
Vladimir Karaleev
További cikkek
A születés körülményei
A leszületendő kis lélek már tudja, mikor mely csillagállás és milyen kozmikus körülmények között szeretne leszületni. »
SQ - a spirituális intelligencia
Intelligenciánknak velünk született, belső adottsága a fantázia, a kreativitás, a tehetség, a spontaneitás. »
Mindenki azt kapja, akit megérdemel!
Aki nem őszinte, vagy aki nem fogadja el a magában rejlő energiákat, az aligha kaphatja meg, amire vágyik. »
Álomból felszabadított félelmek: törődni kell szorongásainkkal, közelebb visz önmagunkhoz
Szorongás, pánik, alvászűrök, körömrágás, étkezési és viselkedési zavarok. »
Takarítás - térben, testben
Amikor azt olvassuk az újságban, hogy egy szegényes lakásban, temérdek lom között, nyomorogva élő idős ember párnájából milliók kerültek elő, biztosak lehetünk, hogy Bakról van szó. »
Módosult tudatállapot józanul
A módosult tudatállapot arra való, hogy általa a szokványos határainkon kívüli tapasztalatra tegyünk szert. »
 
Párkapcsolati numerológia
A párkapcsolati numerológia három típusba sorolja az embereket. »
Feng Shui: A gyerekek báguá-zónája
A báguá közepétől jobbra található a gyerekek zónája, egyébként pontosan a családzónával szemközt. »
Virágenergatikával megelőzhető a baj
Már maga a szó is újdonság, pedig a virágok hatását mindig is éreztük - testünkben és lelkünkben egyaránt. »
Mit tegyünk az álmainkkal?
Ha valaki olyasmiről álmodik, ami még ébredés után is fura érzelmekkel tölti el, akkor érdemes egy kis álomelemzésbe kezdenie. »
A boldogság gyógyító ereje
Az érzelmek hatással vannak a szervezetünkre. »
A szerelem biokémiája
A hormonkutatások legújabb eredményei szerint más területek aktivizálódnak agyunkban akkor, ha szerelmesek vagyunk, mint amikor csupán szeretjük partnerünket. »
10 trükk a kánikula elviselésére
A tikkasztó melegben nehezebben megy a munka, ilyenkor mindenki legszívesebben otthon maradna a hűvös szobában.
A csók káprázatos gesztusa a szerelemnek
A csók mindenki számára az izgalom kiapadhatatlan forrása, akárhány évesen, akárhol is éljen, bármilyen korban.
Hogyan védhetjük ki a por beáramlását otthonunkba?
Az én házam az én váram, jó esetben tiszta és rendezett.
5 áldásos jóga
A test- és a lélek karbantartásának egyik áldásos módszere a jóga, változatossága miatt egyre többen lesznek a megszállottjai.
Hogyan festenek a profik?
A sztárok és modellek szempillája mindig tökéletes, ami természetesen a profi sminkmesternek köszönhető.
3 nap 2 kiló mínusz paradicsomkúrával
Nyáridőben tán nincs népszerűbb zöldség.
Lelkünket is méregtelenítsük!
Egyre többen jelentkeznek mesterséges megtermékenyítésre.
Zöld barátaink is visszahúzódnak
Készülődvén az őszi-téli lakberendezési szezonra, ismét kiemelt figyelem terelődik a szobanövényekre.
Hurrá, kibújtak az első fogacskák!
Az első fogacskák megjelenése mindig valami örömmel várt különleges esemény, ami azonban nem csak boldogságot, hanem felelősséget is jelent.
Cukor, só, mandula, kávé - felfrissíti a bőröd
Nemcsak az arcot, a nyakat és a dekoltázst kell rendszeresen radírozni, felfrissíthetjük az egész testünket néhány, otthon is elkészíthető, nagyon hatékony peelinggel.
Első randevú buktatói: jobb ha odafigyelsz rájuk
Facér nőként partnerre vadászni sokszor kilátástalan, de legalábbis nagy vállalkozás.
3 vitamindús paradicsomos recept
A piros, napérlelte paradicsom ételeink főszereplője.
 
Ma
33 / 19 °C
Holnap
33 / 20 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 947 napozó  
Mai névnap
Ibolya
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
DIVAT
Napistennő leszel
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Ferencváros kedvelt és frekventált részén
Budapest 9. kerület
100 800 000 Ft
Trópusi házi belső faépítészet modern stílussal
A trópusi alapú beltéri építészeti dekorációk egy jobb és élhetőbb helyet varázsolnak élőhelyedből, otthonodból.
Modern építésű házak dizájnja a ST. Maison du Béton Atelier által
Igazi különlegességet mutatunk most be a minimalista stílus egyik legjelentősebb képviselőjétől.
Kahn rezidencia
Jesse Bornstein tervezte ezt a gyönyörű kétszintes Los Angeles-i lakóépületet.
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2019 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek