2020. augusztus 13.  Ipoly
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Érzelmi zsarolás
2020. január 24. - Ezotéria
Ebben a játszmában mindig két szereplő van. Az egyik a zsaroló, aki ismeri ellenfele gyengéit, így befolyásolni tudja a cselekedeteit. A másik az áldozat, aki mindig enged, és akit emiatt könnyű kihasználni. Akiből zsaroló lesz, az általában nem tudja elviselni a csalódást - vagy azért, mert túlzottan elkényeztették, vagy azért, mert épp ellenkezőleg: soha nem fejezhette ki a kívánságait.

A zsaroláshoz szorosan kapcsolódik a konfliktus és a hatalmi harc fogalma. Susan Forward, a nemzetközileg elismert terapeuta szerint a gyakorlat azt bizonyítja, hogy amikor az érzelmi zsarolás beszüremkedik egy kapcsolatba, alapvetően megváltoztatja annak légkörét. Egyre fagyosabb lesz a hangulat, és ebben a fagyos hangulatban a felek elveszítik rugalmasságukat, ami eddig átsegítette őket a zökkenőkön. A hétköznapi emberi viszonylatokat engedmények és viszontengedmények szabályozzák. Amikor azonban kivész a kompromisszumkészség az egymással szemben álló felekből, szinte belekényszerülnek - belefagynak kellemetlen szerepükbe. Amikor a feleség örökké megsértődik, duzzog, mosolyszünetet tart, mert a férje a barátaival elmegy sörözni vagy focizni. Én már nem is vagyok fontos! Tőled meg is halhatok - mondja, és valóban rosszulléteket produkál, hogy bűntudatot keltsen a párjában.
Vagy amikor az egyetlen fiát egyedül nevelő édesanya mindig akkor lesz rosszul, amikor (már középkorúvá cseperedett) fia üdülni utazna, vagy az új barátnőjénél töltené a hétvégét. A váratlan szívgörcseivel rá tudja venni a férfit, hogy inkább mellette maradjon, lemondva a kellemesnek ígérkező programot. S közben elköveti azt a hibát, amit az érzelmi zsarolás többi áldozata is, hogy megpróbálja megérteni anyja túlzott ragaszkodását.
Susan Forward szerint az érzelmi zsarolók négy álarc mögé rejtőznek.

1. A büntető

Ő viselkedik a legkirívóbban. Duzzog, veszekszik, fenyegetőzik, korlátlan egyeduralomra törekszik minden kapcsolatában. "Ha elmész, elhagylak…" "Többé nem látod a fiadat…" Ezek ijesztő fenyegetések.
A büntető szülők gyakran kényszerítik arra gyermekeiket, hogy válasszanak köztük, és a szívüknek kedves személyek között. S ha nem őket választják, árulónak kiáltják ki a saját gyereküket. A megzsaroltak pedig abban az illúzióban ringatják magukat, hogy ha egyszer lemondanak a "nem méltó" partnerről a családi béke kedvéért, találnak majd olyat, aki megfelel a szülőknek.
A büntető házastárs mosolyszünettel, rideg viselkedéssel, a szex megtagadásával hozza párja tudomására, hogy nem tetszik az, amit épp csinál.

2. Az önbüntető

Azzal fenyegetőzik, hogy kárt tesz magában, ha nem kapja meg, amit akar. "Megölöm magam…" – mondja, vagy nem mond semmit, csak nem eszik, "nem tud" aludni. Az önbüntetők kedvelik a hisztérikus jeleneteket. Az ilyen ember gyakran önállótlan, és erősen függ a társaitól. Amennyiben zsarolni kezdi, minden nehézséget az ő vétkének tüntet fel, minden felelősséget rá hárít. Míg a büntetők tehetetlen, kiszolgáltatott gyermekké teszik partnerüket, az önbüntetők maguk válnak gyermekké. Elvárják, hogy a másik tegye rendbe az életüket.

3. A szenvedő

Örökké kesereg. "Rám se nyitjátok az ajtót… Nem is érdekel titeket, mi történik velem… Azt se vennéd észre, ha meghalnék…" Fájdalmas arccal, könnyes szemmel panaszolja fűnek-fának, mennyire rosszul bánnak vele a szerettei. A szenvedő arra játszik, hogy felébressze a másikban ott lakozó megmentő-gondviselő ösztönt. De ha megkapja a kért segítséget, másnap már többet és még többet követel. Aki gondját akarja viselni, annak egy életen át viselnie kell ezt a terhet.

4. A mézesmadzag-húzogató

A legfondorlatosabb zsaroló. Megígér mindent, szerelmet, pénzt, előléptetést, esküvőt, csak teljesítsék a kívánságát. A jutalom valóban ígéretesnek tűnik, menten semmivé foszlik. Beletelik némi időbe, mire a megzsarolt rájön, hogy bolonddá tették.
A zsaroló titkon kilesett félelmeinkre alapozza tudatos és tudattalan stratégiáját. Mivel a közelünkben él, nem nehéz kifigyelnie, mitől hátrálunk meg, miért izgulunk, mitől feszül meg a testünk. Maga a zsaroló is félelmei rabja. Ebben a kétoldalú játszmában tehát mindkét felet a félelem mozgatja.
Egyikünk sem tökéletes, és valamennyien követünk el hibát, ha azonban folyton bírálgatnak minket, és minden cselekedetünkben folyton hibát fedeznek fel, előbb-utóbb magunk is hisszük, hogy valami nincs rendben velünk. Hogy is lehetne igazunk, amikor egy nekünk fontos, hozzánk közel álló személy az ellenkezőjét bizonygatja?
Talán érzéki csalódás áldozatai vagyunk. A végén nem hiszünk a szemünknek, és másokra hagyjuk, hogy ők mondják meg, mi az egyedül helyes és üdvözítő magatartás. Különösen életünk tekintélyt parancsoló szereplői vannak ránk ilyen hatással, a szüleink, de megzsarolhat bennünket a szerelmünk vagy egy rajongásig tisztelt barátunk is. Teheti ezt azért, mert eleve a magunkénál nagyobb bölcsességgel és hatalommal ruházzák fel ideáljainkat. Ha érezzük is, hogy nem egészen tisztességes a kérésük, igazat adunk és engedünk nekik. Különösen azok a nők hódolnak be könnyen, akiknek korán a fejükbe vették, hogy nőként alacsonyabb rendű lények, akiknek ítélőképessége szükségképpen homályos, szemben a férfiakkal, a logikus gondolkodás megtestesítőivel.
A kétely néha elhomályosítja a tisztánlátásunkat. Hiszen ez veszélyes is lehet, mert roppant horderejű lépésekre kényszerít.
A zsarolás legtöbbször apróságokkal kezdődik. Nem is vesszük észre, hogy engedményeinkkel mintegy megjutalmazzuk a zsarolót.
Ez nem azt jelenti, hogy ne teljesítse kedvese, szülei vagy barátja kérését. Inkább arra figyeljen, hogy csak olyasmit tegyen meg, ami miatt nem kell áldozattá válnia. Ha képes arra, hogy kijelölje a határokat - eddig és ne tovább -, akkor elejét veheti a zsarolásnak.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Jó kezdet
Félmegoldás
Kontyhoz illő
További cikkek
Hangulatba hozhatnak, és segítenek a színek
Kedvelt színek a kék, a piros és a zöld. »
Párkapcsolati numerológia
A párkapcsolati numerológia három típusba sorolja az embereket. »
Feng Shui: A gyerekek báguá-zónája
A báguá közepétől jobbra található a gyerekek zónája, egyébként pontosan a családzónával szemközt. »
Virágenergatikával megelőzhető a baj
Már maga a szó is újdonság, pedig a virágok hatását mindig is éreztük - testünkben és lelkünkben egyaránt. »
Mit tegyünk az álmainkkal?
Ha valaki olyasmiről álmodik, ami még ébredés után is fura érzelmekkel tölti el, akkor érdemes egy kis álomelemzésbe kezdenie. »
A boldogság gyógyító ereje
Az érzelmek hatással vannak a szervezetünkre. »
 
A születés körülményei
A leszületendő kis lélek már tudja, mikor mely csillagállás és milyen kozmikus körülmények között szeretne leszületni. »
SQ - a spirituális intelligencia
Intelligenciánknak velünk született, belső adottsága a fantázia, a kreativitás, a tehetség, a spontaneitás. »
Mindenki azt kapja, akit megérdemel!
Aki nem őszinte, vagy aki nem fogadja el a magában rejlő energiákat, az aligha kaphatja meg, amire vágyik. »
Álomból felszabadított félelmek: törődni kell szorongásainkkal, közelebb visz önmagunkhoz
Szorongás, pánik, alvászűrök, körömrágás, étkezési és viselkedési zavarok. »
Takarítás - térben, testben
Amikor azt olvassuk az újságban, hogy egy szegényes lakásban, temérdek lom között, nyomorogva élő idős ember párnájából milliók kerültek elő, biztosak lehetünk, hogy Bakról van szó. »
Módosult tudatállapot józanul
A módosult tudatállapot arra való, hogy általa a szokványos határainkon kívüli tapasztalatra tegyünk szert. »
Pszichodráma-technikák a nevelési tanácsadónál
A nevelési tanácsadók azokkal a gyerekekkel foglalkoznak, akik a tanácsadóhoz rendelt területen laknak vagy oda járnak iskolába, óvodába.
A házasélet gyógyítja a beteg férfit
Amíg a prosztata jól működik, jelenléte a szervezetben szinte teljesen észrevétlen.
Önismeret játékkal
Ismerd meg önmagad - a sokat idézett mondás eredetéről megoszlanak a vélemények.
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra
Holnap is nap van! Gondoljuk, ha nem fűlik a fogunk az épp elintézendő feladathoz.
Lélegezzünk helyesen! 10 tipp, hogyan csináld
A levegő az élet nélkülözhetetlen üzemanyaga.
Nem kell mindig szex
A fenti mondatra felfigyelhet, aki elsőrangú órákat tölt az ágyban, és az is, akit néha zavar a párja unszolása.
4 szakasz, amire jobb ha felkészülsz szakításkor
Elhagylak - mondja szemünkbe a partner, közli sms-ben vagy egy hátrahagyott papírlapon.
Oltást kapni várandósan?
Az élő vírusos vakcinák veszélyesek lehetnek a magzatra.
Színezzük ki az életünket!
A nyíló virágok, az érő gyümölcsök, a hűs folyók és tavak pompás színekkel hívogatnak.
Játssz a színekkel!
Amikor legközelebb elbattyogsz a drogériába, hogy felfrissítsd a pipereszekrénykéd tartalmát, ígérd meg nekünk, hogy nem mész el a rengeteg, élénkebbnél élénkebb színű szemhéjpúder mellett.
10 trükk a kánikula elviselésére
A tikkasztó melegben nehezebben megy a munka, ilyenkor mindenki legszívesebben otthon maradna a hűvös szobában.
A csók káprázatos gesztusa a szerelemnek
A csók mindenki számára az izgalom kiapadhatatlan forrása, akárhány évesen, akárhol is éljen, bármilyen korban.
 
Ma
33 / 19 °C
Holnap
33 / 20 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 947 napozó  
Mai névnap
Ipoly
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
DIVAT
Jó kezdet
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Eladó Kisgörbőn egy két szobás,
Kisgörbő
19 990 000 Ft
Olimpiai sportlövő helyszín
A berlini székhelyű Magma Architecture tervezte a 2012-es londoni olimpia sportlövő helyszínének különleges épületeit.
Nyáron is metsszünk!
A metszést sokan tél végi munkának tartják, pedig a júliusban elvégzett zöldmetszés fontos a sikeres gyümölcstermesztéshez.
Időben szedjük le
A gyümölcsök betakarítása nagyon fontos feladat.
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2019 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek