2012. május 19.  Ivó, Milán
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Mikor mit vegyünk a terhesség ideje alatt?
2012. január 30. - Baba-mama
A baba érkezése felforgatja a mindennapi életünket, így folyamatosan készülnünk kell, beszerezni mindent, amire szüksége lehet. Ebben próbálunk most segíteni cikkünkben.

2-3 hónap

Egy-egy kisebb holmi vásárlása, ami épp megtetszik. Így a tudatalattinkat is felkészítjük a kis jövevény érkezésére. (Eleinte még furcsa elképzelni, hogy a gömbölyödő pocak valakit rejt...) Emellett jól is esik kézbe venni, nézegetni azokat a tárgyakat, amelyek hamarosan megtelnek élettel, amikor már a babával együtt fogjuk használni. Egy tetszetős cumisüveg vagy kávéspohár (melynek kihajló pereme lehetővé teszi, hogy már a legkisebbek is tudjanak belőle inni) beszerzése apró örömet jelent. Ha át kell rendezni a lakást, tervezgessük, gyűjtsünk adatokat, tájékozódjunk: mit hol érdemes beszerezni.

3-6 hónap

A nagyobb átalakítások, a "fészekrakás" ideje. Véget ér a rosszullétek időszaka, helyette most túláradó energiáink lesznek, szinte fáradhatatlanokká válunk. Most kell elkezdeni a lakás megújítását, átrendezését, az új bútorok beszerzését. Ezáltal lesz időnk a változást megszokni, és nem a kicsi érkezésekor fordul fel teljesen az életünk. Ám bármennyire is duzzadunk az életerőtől, fizikailag azért ne erőltessük meg magunkat: ne emeljünk két-három kilónál nehezebb tárgyakat, ne tologassuk a bútorokat. Ha szeretnénk kötni, varrni, azt most érdemes elkezdeni, így időben elkészül.

6-9 hónap

Vegyük meg a ruhácskákat és a kiegészítőkből hiányzó dolgokat. Pakoljuk össze egy táskába azokat a holmikat, amelyeket a kórházba magunkkal szeretnénk vinni: ha beindul a szülés, akkor sokkal nehezebb összeszedni a lényeges eszközöket, ha pedig a családunk hozza utánunk, nem biztos, hogy éppen azt a bögrét, hálóinget, illetve törölközőt csomagolják be, amit szerettünk volna használni.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Kirsten Dunst
Kaley Cuoco
Dianna Agron
További cikkek
Szépüljünk vitaminokkal!
A babavárás és szoptatás idején jelentősen megnő szervezetünk vitaminszükséglete. »
8 dolog, amelyről nem beszélünk
A terhesség nem minden esetben kilenc hónapon át tartó, rózsaszín leányálom. »
5 dolog, amely megnehezítheti az elalvást
A növekvő pocak, a hormonháztartás változásai hozzájárulnak az alvási nehézségek kialakulásához. »
Kismama-fogyókúra - vagy mégsem?
A mai világban boldog-boldogtalan folyamatosan fogyókúrázik. »
Optimális családtervezés
Minden nő életében eljön az a szakasz, amikor a családalapításon elgondolkodnak a párjával. »
Vigyázzunk a lábunkra! Tippek kismamáknak
Lábaink a legfőbb támaszaink, ők viselik egyre növekvő súlyunkat, velük érjük el úticélunkat. »
 
Nagyon fáj a hátam! 10 jó tanács kismamáknak
Szülés előtt, szülés után megkeserítik a kismamák életét. »
Kérdések az áldott állapotról
A csúcsos pocak lakója nem mindig fiú - egyéb tévhitek, amivel rendszeresen hülyítik egymást a kismamák. »
Dúdolással, dallal kísérve
A kisbaba mindennél jobban igényli az érintést, a szeretetet. »
Hogyan étkezzünk, öltözködjünk terhesség alatt?
A terhesség ideje alatt fokozott figyelmet fordítsunk az egészséges táplálkozásra és a kényelmes öltözködésre. »
Gyerekem lesz! De mikor?
A pozitív terhességi teszt vagy az orvosi vizsgálat utáni bizonyosság azonnal fölveti a kérdést: és mikor lesz meg a kicsi? »
Az első négy kép a babáról, szülés előtt
A ma már természetesnek tűnő 3D ultrahang mellett a szülők akár 4D ultrahangot is választhatnak. »
Másfél kiló baktérium él bennünk
A baktérium szó sokaknak ijesztő, pedig közülük számos faj nemcsak hasznos, de jótékony is.
A szemölcsök az immunrendszer gyengülését jelzik
Akárcsak az influenzás megbetegedést, a szemölcsök kialakulását is vírusfertőzés okozza.
Villámdiéta zöldségekkel! - mínusz 50 dkg naponta
A zöldséges fogások feltöltenek friss erővel, miközben néhány fölösleges kilótól is megszabadulhatunk.
5 legjobb zsírégető anyag - jó ha tudsz róluk!
A paprika C-vitamin-tartalma kicsalogatja a zsírtömegeket a raktárból.
Szépüljön testileg és lelkileg!
Naponta csak negyedórát vesz igénybe, ám hatása hosszan tart és látványos.
Napi fél óra úszás, és elmúlik a hátfájás
A fájdalmas izom-összehúzódások gyakran hetekig kínoznak, pedig úszással könnyen orvosolhatók lennének.
Katherine Heigl ismét megvillant
A csinos színésznő mindig is tele volt titkokkal, azt azonban senki sem gondolta volna, hogy ezért is rajong.
Orgazmusról orgazmusra! A gyönyörszerzés 8 titka
Van, akinek egyet sikerül összehoznia.
Szeretni való hibák
Ki hinné, hogy az a tökéletes, akinek valami kis hibája van? Pedig a férfiak - legalábbis az ismerkedés idején - megbolondulnak egy kis női gyengeségért.
Izgatott nyugalom - nyugodt izgalom
A szerotonin a bennünk lakozó másik énünk - kétarcú barát, amely szexuálisan kiegyensúlyozottá vagy épp ellenkezőleg, agresszívvá és kielégíthetetlenné tesz, attól függően, hogy magas vagy alacsony-e szintje szervezetünkben.
A születésnap eldönti, kivel lehet boldog
Minden nap egy-egy bolygó uralma alatt áll.
Túl merész lett az új videó! Még a bugyi is lekerült az énekesnőről
A 24 éves popsztár ismét gyilkos formában van, amit nem kívánt elrejteni a rajongók elől sem.
 
Ma
20 / 24 °C
Holnap
24 / 28 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 520 napozó  
Mai névnap
Ivó, Milán
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  PHILIPS HP 8361/00
16 990 Ft
 
DIVAT
Kirsten Dunst
Nyereményjáték
dm ajándékutalvány
Sorsolás:
2012.05.19 20:00
További nyereményjátékok »
Ingatlan ajánló
Debrecen, nyugodt erdő közeli környezetben
Debrecen
17 967 600 Ft
Bondi ház: káprázatos építészeti megoldás
Katon Redgen Mathieson építész négy emeletes Bondi háza egyszerre elegáns és ízléses, fehér műkő, márvány, amerikai dió fa a meghatározó anyagai.
Különleges lakberendezési tárgyak a Benettontól
A következő képeken a United Colors of Benetton színpompás gyűjteményét láthatjuk, amelyet akár meg is vásárolhatunk magunknak.
Az "Y" ház Japánból
Az "Y" fantázianévvel megáldott épületet egyaránt használható lakóotthonként, de irodaházként is - a tulajdonos döntésére lett bízva, mit szeretne az épületből az átadást követően kihozni.
    Játssz rendszeres nyereményjátékainkon és nyerj újságelőfizetést, vásárlási utalványt! ( x )  
    Nyerj hetente 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2012 Comeon Média Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek