2019. november 15.  Albert, Lipót
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Kicikizik, mert udvarias, illedelmes, figyelmes
2019. június 17. - Baba-mama
Gyakran okoz gondot a szülőknek, ha gyermekük olyan osztályba jár, ahol a gyerekek nem köszönnek, tolakodnak, egymás szavába vágnak. Az ilyen osztályokban könnyen előfordul, hogy végül a jól nevelt gyerek kezdi rosszul érezni magát, mert bántják, kicikizik a többiek. Mit tehet ilyenkor a szülő?

Beszélgessen el a gyerekkel. Mesélje el, hogy az illemnek és a jó modornak újra egyre nagyobb a szerepe és az értéke. Nem véletlen, hogy a cégek is szerveznek tréningeket annak érdekében, hogy az ügyfeleket megfelelően kezeljék a munkatársak. Az sem ritka, hogy megválnak azoktól a kollégáktól, akiknek nem megfelelő a modoruk. Aki nem tud viselkedni, mindig hátrányban van - már gyerekkorában is!
Fellépés kérdése, hogy egy osztályba mi ciki és mi nem. Ügyesnek, okosnak kell lenni ahhoz, hogy a gyereket ne húzza vissza a rossz közösség. Ha többségben vannak is az agresszív, rossz modorú gyerekek, bizonyára akad néhány illemtudó is. Bár a kisgyerekek még nem igazán képesek akaratukat érvényesíteni egy nagyobb közösséggel szemben, készítse fel a sajátját arra, hogy ha a hozzá hasonlókkal szövetkezik, már nem marad egyedül a többséggel szemben.

Fogjanak össze a szülők is

Beszéljen az osztályfőnökkel, mert jó, ha partner mindennek a megértetésében. Valószínűleg őt is zavarják a hangoskodó és vad tanítványok. Szülői értekezleten is felvetheti, hátha a többi szülő is hathat a saját gyerekére. Nem kell személyeskedni: jobb összefogva cselekedni. Meglehet, akad az osztályban olyan szülő, aki nem veszi a szívére neveletlen gyermeke viselkedését, de a többség nyilván örömmel venné, ha az övé is könnyebben kezelhető lenne.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Szuperhosszú, szuperegyenes
Nem a hajfény a titok nyitja
Rodarte
További cikkek
Nem csak lelki oka lehet az éjjeli bepisilésnek
Nemzetközi adatok szerint a 5-14 éves korosztály több mint hetven százaléka szenved az éjszakai ágyba vizeléstől (enuresis). »
Megelőzhető és kordában tartható a babáknál az ekcéma
Apró, vörös kiütés - viszket, sokasodik, kiszárad. »
Nem örülök a kisbabámnak
A szülést követő harmadik napon sok anya letörtnek érzi magát. »
10 tanács a neveléshez
Mindenki igyekszik jó szülő lenni, de hibák olykor becsúszhatnak a legjobb családban is. »
Esély az egészséges magzatnak
A Down-kór a leggyakoribb kromoszómabetegség, amely óriási terhet ró a családtagokra is. »
Véralvadási betegség a vetélés mögött?
Azoknak a nőknek, akiknek vetélés szakította meg terhességüket, érdemes részt venniük egy vérvizsgálaton, amely az úgynevezett anti-foszfolipid szindróma jeleit kutatja. »
 
A kevesebb gyakorlás néha többet ér
A helytelen hangképzés olvasási problémákhoz is vezethet, ezért kezelni kell. »
Elég egy kis levegőváltozás
Sok pár hosszú évekig hiába vágyakozik gyerek után, pedig egészségesek, rendben az asszony petevezetéke, és a férfi megfelelő számú és mozgékony spermával rendelkezik. »
Vigyázzunk a lábunkra! Tippek kismamáknak
Lábaink a legfőbb támaszaink, ők viselik egyre növekvő súlyunkat, velük érjük el úticélunkat. »
5 apró tanács, amit jó ha megfogadsz, ha jön a baba
Egy kisbaba születése óriási változást jelent minden család életében. »
Aromaterápia és csöndes kineziológia
Az aromaterápia gyógynövényekből kivont illóolajok használata. »
Hajápolás a terhesség alatt
A nők egy részének éppen a terhesség idején a legszebb a hajuk. »
Szívderítő trükkök, hogy megszeresd a novembert
Ezernyi örömöt tartogat az ősz, nem érdemes hát szomorkodni.
Mi az orális szex receptje?
A férfi szájjal vagy nyelvvel izgatja a nőt a lába között - ez az egyik legbeváltabb és legpraktikusabb eszköz a férfi számára, és nagyon élvezetes a nő számára is.
Édes keserűségek csökkentik a gyulladást
A kesernyés gyümölcsök, zöldségek és fűszernövények nem csupán jellegzetes ízük, de egészségünkre gyakorolt jótékony hatásuk miatt sem hiányozhatnak az étlapunkról.
Hogyan előzzük meg a szakítást? 3 párkapcsolati jó tanács a mindennapokra
Sokan nem értik, miért szakítanak velük, és meg vannak arról győződve, hogy ők mindent megtettek a kapcsolatért.
Nagyon meg lehet szeretni
A görénytartás kötöttséget jelent.
Csókleckék nem csak kezdőknek: így tedd újra izgalmassá
A mese szerint Csipkerózsikát a herceg csókja ébresztette fel százéves álmából, és a békát is csók varázsolja herceggé.
7 tévhit a nátháról
Már a nátha sem a régi! Az utóbbi pár évben ugyanis olyan sok minden derült ki erről a nagyon gyakori és közönséges betegségről, hogy más szemmel kell tekintenünk rá.
3 napos diéta: Három alma naponta
Ezzel a háromnapos alma diétával látványos sikereket érhetünk el.
Elűzik a molyokat és illatosítanak is
Elűzik a molyokat és illatosítanak a levendulával, fűszernövényekkel töltött kis párnák és zsákocskák.
Különleges eset, a szem sminkje: csak kíméletesen szabad eltávolítani
A szem sminkjét lemosótejjel, vagy más arclemosó készítménnyel nehezen lehet eltávolítani.
Miért fontos a csók?
A csók a vágy felkorbácsolásának leghatásosabb módja.
Narancsra rózsaszínt! A szexis száj titkai
Rúzs kontra szájfény.
 
Ma
17 / 9 °C
Holnap
17 / 9 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 946 napozó  
Mai névnap
Albert, Lipót
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
DIVAT
Színes és natúr
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Délbuda ipari övezetében, közel az
Budapest 22. kerület
44 900 000 Ft
A Lincoln rezidencia
Az EL Studio végezte a kivitelezést a képen látható Brooklyn-i lakáson, melyet Lincoln rezidenciának hívnak.
A Kumagai ház Japánban Hiroshi Kuno tervezésében
Félreérthetetlenül kortárs és feltűnően minimális a Kumagai House.
A jövő szállodája Jordániából: Wadi Rum
Az alábbi képeken egy hotel látványtervét láthatják, amelyet a floridai Oppenheim Architecture Design készített.
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2019 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek