Erre a problémára előre nem gondolunk, később pedig félve beszélünk róla. Mert az anyák szülés utáni fizikai-lelki nehézségei és az abból kialakuló depresszió a mai napig a tabutémák közé tartozik. Megszűnőben a hallgatás Pedig a szülés utáni depresszió létezése vitathatatlan, és gyakran okoz tragédiába torkolló élethelyzeteket is. Néhány országban (pl.: USA, Anglia, Hollandia) már rájöttek, hogy a "struccpolitika" nem vezet eredményre: korunk népbetegségei mellett a szülés utáni depresszió is olyan probléma, amelynek megelőzésére és gyógyítására érdemes, sőt kell is figyelmet és pénzt áldozni. A német nyelvterületeken is egyre több könyv, tájékoztató füzet jelenik meg e témáról, és speciálisan az érintettekkel foglalkozó intézményeket is létrehoznak. Fokozatok A szülés utáni nehézségekből kialakuló betegségnek három, egymástól nem mindig egyértelműen elhatárolható formái a Baby-Blues, a depresszió és a pszichózis.
A Baby-Blues a szülés utáni első héten az anyák mintegy felénél fellépő hangulati mélypont, amit különös érzékenység, lehangoltság, gyakori sírás jellemez. Elsődleges okának a szüléssel bekövetkező drasztikus hormonális változásokat tekintik. Orvosi kezelést nem igényel, de fontos, hogy a kórházi személyzet, a hozzátartozók megértően álljanak a helyzethez.
A szülés utáni depresszió az anyáknak 10-20 százalékát érinti, és - nevétől függetlenül - nemcsak közvetlenül a szülés után, hanem akár hónapokkal később is jelentkezhet. Ezért a szakemberek egy része sajnos nem ismeri el a "klasszikus" depressziótól való elkülönülését.
A betegség tünetei a kimerültségtől kezdve az érdektelenségen és a külvilágtól való elzárkózáson keresztül súlyos esetekben a gyermek iránti agresszióban, vagy öngyilkossági gondolatokban is megmutatkozhatnak.
A szülés utáni pszichózis a legsúlyosabb, szerencsére ritkán előforduló forma. Jelei a hirtelen személyiségváltozás, a realitásérzék teljes elveszítése, hallucinációk, kényszerképzetek fellépése a szülést követő hetekben. Mivel az anya és a gyermek életére ez közvetlen veszélyt jelenthet, feltétlenül kórházi kezelésre van szükség. A lényeg a prevenció A szülés utáni depresszió megelőzésére és kezelésére Svájcban 1998-ban alakult az első, pszichiátriai osztályoktól teljesen különálló intézmény, a Casa Florina. Az alapító és jelenlegi vezető, Monika Wohnlich személyes meggyőződésből küzdött a létrehozásért. Most 11 éves lánya születésekor maga is súlyos depresszión esett át, és miután sehol nem talált segítséget, megfogadta: ha valaha kikeveredik ebből a krízisből, mindent megtesz azért, hogy a hasonló helyzetű anyáknak legyen hova fordulniuk.
Sok próbálkozás után végül sikerült meggyőznie a betegbiztosítót egy ilyen intézmény szükségességéről. Az usteri kórház egyik különálló épületében kapott helyet a Casa Florina. Egy időben 4-5 anyát tudnak fogadni, akik gyermekükkel zuhanyozós, főzőfülkés, tágas szobában laknak, valamint társalgó, közös konyha és étkező is rendelkezésükre áll.
Monikát arról kérdezem, miben látja az intézmény előnyeit egy pszichiátriai osztályhoz képest.
Fontos különbség, hogy a Casa Florina fő célja a prevenció. Nálunk már a betegség korai stádiumában segítséget kaphatnak az anyák. Az itt töltött 3-4 hét alatt szakemberektől megkapják a szükséges fizikai és lelki segítséget ahhoz, hogy valóban ne váljanak "pszichiátriai esetté". Másik lényeges előny, hogy hozzánk a gyerekeiket is hozhatják, amire pszichiátriai osztályon általában nincs lehetőség. Pedig ez nagyon fontos lenne, egyrészt mert így nem alakul ki bűntudat a gyermek ez idő alatti "elhanyagolása" miatt, másrészt éppen a babával kapcsolatos hétköznapi gondok megoldása is cél a betegség leküzdésében. Szintén könnyebbséget jelent az anyáknak az a tudat, hogy nem pszichiátriai osztályra kell menniük, hiszen az sajnos gyakran megbélyegzést eredményez. A partner is részt vesz Milyen konkrét segítséget kapnak a páciensek önöknél?
Először is tisztázzuk, hogy a Casa Florina programja alkalmas-e az adott esetben kórházba való átirányításra. Erre három év alatt még csak kétszer került sor. Először mindenkit megvizsgál egy pszichiáter, aki azt is eldönti, hogy szükség van-e gyógyszeres kezelésre. Ha lehetséges, ezt megpróbáljuk elkerülni természetes, homeopátiás szerek alkalmazásával. Hetente háromszor kerül sor beszélgetésre az anya és kezelője között; legalább az elsőn a férjnek, illetve partnernek is részt kell vennie. A pozitív eredmény elérése érdekében nagyon fontos a partnerek bevonása. El kell magyarázni nekik, hogy mi történik, milyen okok vezettek ide, hogyan tudnának segíteni. Sajnos gyakran a környezet a lehető legrosszabb módszert választja, például a "szedd egy kicsit össze magad!" felszólítással. Ez fokozza az anya bűntudatát, önbizalmát meg csökkenti, hiszen ez azt jelenti számára, hogy ő kevésbe képes a terhek viselésére, mint más. Mivel súlyosabb esetekben a gyerekekre is hatással van az anyák állapota, velük is foglalkozunk. Nagy sikerélmény nekünk, amikor egy hét után elkezd nevetni a baba... Feladatainkhoz tartozik az is, hogy a hazamenetel utáni időre is szervezzünk segítséget, például bébiszitter, illetve bölcsődei férőhely formájában. Teljesíthetetlen elvárások Mi az, amit különösen lényegesnek tart a megelőzés érdekében?
Legfontosabb a tájékoztatás lenne. Már a szüléselőkészítő tanfolyamokon beszélni kellene a betegségről, hogy ha az anyákat esetleg később érinti, azt ne személyes kudarcként éljék meg, és ne szégyelljenek segítséget kérni. Szükséges lenne, hogy az anyákkal hivatalból kapcsolatba kerülők - szülésznők, nőgyógyászok, szoptatási tanácsadók, gyerekorvosok - tisztában legyenek a betegség jeleivel, és komolyan vegyék azokat.
Több éves tapasztalata alapján tudna-e sorrendet felállítani az előidéző okok között?
Minden esetben több tényező egymásra hatásából alakul ki a betegség. Ami szinte mindenkinél szerepet játszik, az a társadalmi elvárásokkal való küszködés. Természetesnek tűnik a szakmai karrier, a tiszta lakás, a vonzó külső, és mindezek mellett szinte csak dekorációnak tekintik a kiegyensúlyozott, boldog anya oldalán a gyereket. Teljesítményorientált világban élünk, ahol minden azt szuggerálja, hogy tökéletesnek kell lennünk - még a pillanatnyi kimerültséget, elkeseredést is karaktergyengeséggé nyilvánítják. Aki nem titkolja kisebb-nagyobb nehézségeit, bizony gyorsan kikerülhet a társadalom által elfogadott "jó anya"-kategóriából.
Nem arról van szó, hogy ezentúl a bébiételeket vagy a babaápolási cikkeket kialvatlan szemű, kócos hajú anyáknak kellene népszerűsíteni. Egyszerűen beszélni kellene arról, hogy senki nem felel meg tökéletesen a valóságtól oly távol álló "mindent bíró - mindig boldog" anyamítosznak. Ez az őszinteség sok anyának segítene a nehéz napok elviselésében, és az eltitkolásból adódó nagyobb bajok megelőzésében. |
