2012. május 22.  Júlia, Rita
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Se veled, se nélküled
2012. február 19. - Szerelem és szex
Nagy szerelem, nagy szakítás, még nagyobb békülés. Nem ritka a párok életében. Vannak szerelmesek, akik nem bírják együtt, de egymás nélkül sem.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy a hatalmas szenvedély néha átcsap óriási gyűlöletbe, majd egyszerre, váratlanul, ismét szeretetté lényegük át?

Fent és lent

Sokan vannak akik szeretik azt hinni, hogy az örökös bizonytalanság, a veszekedés az élő kapcsolat titka. A béküléskor mindig újból meggyőződnek arról, hogy milyen mély érzés fűzi össze őket. Hamar el is unják magukat, ha hosszabb ideig szélcsend uralkodik. Sokszor az egyik partner engedi szabadjára a pusztító hangulatait, és olyankor a másik természetesen a megadó, passzív szerepbe kényszerül. Szenved és megbocsát.

Függés

Az örökös bizonytalanságnak aligha lehet jó vége. És az ilyen ki-be kapcsolat, amit függésnek is lehet nevezni, mindkét fél számára megerőltető. Szinte nincsenek nyugodt periódusok. Végül az egyik elkeseredésében föladja. Azért mégsem feltétlenül reménytelen az ilyen kapcsolatok sorsa. Ha a pár mindkét tagja tudatosan képes leleplezni az ismétlődő mintát, és megpróbál változtatni a saját maga hozzáállásán - esetleg párterápiát igénybe véve -, lehet boldogság és közös öregkor is a vége.

Forrás: fanny
Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Cobie Smalders
Gwyneth Paltrow
Dianna Agron
További cikkek
Orgazmusról orgazmusra! A gyönyörszerzés 8 titka
Van, akinek egyet sikerül összehoznia. »
Izgatott nyugalom - nyugodt izgalom
A szerotonin a bennünk lakozó másik énünk - kétarcú barát, amely szexuálisan kiegyensúlyozottá vagy épp ellenkezőleg, agresszívvá és kielégíthetetlenné tesz, attól függően, hogy magas vagy alacsony-e szintje szervezetünkben. »
Szerelmi bánat, agyő!
Végre itt a nyár, a könnyű kartonruhák és a forró találkozások évadja. »
Nem kell mindig szex
A fenti mondatra felfigyelhet, aki elsőrangú órákat tölt az ágyban, és az is, akit néha zavar a párja unszolása. »
Csókleckék nem csak kezdőknek: így tedd újra izgalmassá
A mese szerint Csipkerózsikát a herceg csókja ébresztette fel százéves álmából, és a békát is csók varázsolja herceggé. »
Tízparancsolat jó szeretőknek
A méret vagy a technika számít? Kit érdekel! A nők számára a jó szex sok mindent magában foglal - többet annál, mint amit a férfiak képzelnek. »
 
Szeretni való hibák
Ki hinné, hogy az a tökéletes, akinek valami kis hibája van? Pedig a férfiak - legalábbis az ismerkedés idején - megbolondulnak egy kis női gyengeségért. »
Kényeztetés a csiklódon és a G-pontodon át!
A nőknek két kitűntetett szexuális pontja van: a csikló (C-pont) és a G-pont (Grafenberg- pont). »
A társfüggőség = betegség
Sok mindent megteszünk azért, hogy a kapcsolatunk, a házasságunk működjön. »
Félősök is flörtölhetnek
Hosszú évekig hanyagolta a kapcsolatteremtés művészetét? Nincs gyakorlata? Ezt nem lehet elfelejteni. »
Miről mesél a száj?
Nagyobb felsőajak - mély érzelmi és lelki életről mesél. »
Miért szeretjük mi annyira a zsebhokit?
Egy kézen alig tudom megszámlálni az okait. »
5 egyszerűbb akupunktúrás tipp, amit te is könnyedén kipróbálhatsz
Kis nyomás, nagy hatás - nagyjából így hangzana az akupresszúra lényegre törő reklámszövege.
Maradjunk jó formában! 7 kegyes csalás
Diéta és mozgás nélkül nem lehet lefogyni.
6 dolog, amiben vesztésre állnak a férfiak
Nem vagyunk egyformák és bár sokan a férfiakat az erősebb nemnek tartják, nem biztos, hogy ez valójában is így van.
Mítoszok és tévhitek a nyári esküvőkről
A nyár az esküvők évszaka, a legtöbben ekkor kötik össze az életüket.
Másfél kiló baktérium él bennünk
A baktérium szó sokaknak ijesztő, pedig közülük számos faj nemcsak hasznos, de jótékony is.
A szemölcsök az immunrendszer gyengülését jelzik
Akárcsak az influenzás megbetegedést, a szemölcsök kialakulását is vírusfertőzés okozza.
Villámdiéta zöldségekkel! - mínusz 50 dkg naponta
A zöldséges fogások feltöltenek friss erővel, miközben néhány fölösleges kilótól is megszabadulhatunk.
5 legjobb zsírégető anyag - jó ha tudsz róluk!
A paprika C-vitamin-tartalma kicsalogatja a zsírtömegeket a raktárból.
Szépüljön testileg és lelkileg!
Naponta csak negyedórát vesz igénybe, ám hatása hosszan tart és látványos.
Napi fél óra úszás, és elmúlik a hátfájás
A fájdalmas izom-összehúzódások gyakran hetekig kínoznak, pedig úszással könnyen orvosolhatók lennének.
Katherine Heigl ismét megvillant
A csinos színésznő mindig is tele volt titkokkal, azt azonban senki sem gondolta volna, hogy ezért is rajong.
A születésnap eldönti, kivel lehet boldog
Minden nap egy-egy bolygó uralma alatt áll.
 
Ma
23 / 27 °C
Holnap
20 / 27 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 527 napozó  
Mai névnap
Júlia, Rita
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  REMINGTON NE 3150
1 990 Ft
 
DIVAT
Cobie Smalders
Nyereményjáték
dm ajándékutalvány
Sorsolás:
2012.05.23 20:00
További nyereményjátékok »
Ingatlan ajánló
XXII. ker. Margaréta lakóparkban eladó panorámás, teraszos, 40nm-es, igényes, alacsony rezsiköltségű, emele
Budapest 22. kerület
13 900 000 Ft
A Kendrick Rezidencia
A Kendrick Rezidenciát A Colorado-i Aspen-ben álmodták meg és építették meg a Studio B Architrechts közreműködésében.
Modern olasz konyhabelsők a Cabinet-től
Az olasz konyhatervek az egyik legnépszerűbb tervek napjainkban.
"A elválasztott tér"
Egy Tokyo cég, a HTMN végezte a képen látható felújítási munkálatokat.
    Játssz rendszeres nyereményjátékainkon és nyerj újságelőfizetést, vásárlási utalványt! ( x )  
    Nyerj hetente 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2012 Comeon Média Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek