2017. augusztus 21.  Sámuel
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Van titka a jó házasságnak? 5 buktató és kiút
2016. október 30. - Szerelem és szex
Mivel nem vagyunk egyformák, sokféleképpen éljük meg a kapcsolatainkat is. Egy felfogás szerint öt házassági modell létezik. Íme a buktatók és a kiutak.

1. Húzd meg, ereszd el!

A feleség meg akar vitatni valami fontosat az urával. A férj először az újságba temetkezik, majd a teniszpályára menekül. Aztán csodálkozik, amikor a felesége benyújtja a válókeresetet. Jobb lenne, ha idejében észbe kapna, és felfigyelne a gyülekező fellegekre.

2. Távkapcsolat

Úgy élnek, mint két szingli. Egymás mellett, de nem együtt. Egyéni érdekek és értékek szerint bonyolítják életüket, alkalmi szexszel. A második fajta a leggyakrabban megszakadó kapcsolatok sorában.

3. Csupa dráma

Egyszer a tányérok repülnek, majd a ruhadarabok a szenvedélyes szeretkezés előtt. A statisztika szerint ők élik meg a legkielégítőbb szexet. Ám, ha az egyikük számára az ágyban már nincs feledés a sértegetésekre és a civakodásra, oda a harmónia. Közepes válásveszély.

4. Egyensúlyban

Sok időt töltenek együtt, s az is előfordul, hogy külön mennek el valahová. De a magánprogram után mindig boldogan térnek meg a közös fészekbe, hogy beszámoljanak egymásnak a napi élményeikről. Kicsi a szakításveszély, hacsak az egyikük nem kezd vágyakozni szorosabb viszonyra.

5. Hagyományos

Mama főz, papa dolgozik. Generációk modellje a legkisebb válási kockázattal. Ma nem tartozik a legdivatosabb modellek közé. S akitől távol áll a női egyenjogúság eszménye, annak a válás sem jut az eszébe.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Vad hullámok
Nem a hajfény a titok nyitja
Vizes hatású textúra
További cikkek
Az új mindig csak egyszer új
Természetesen senki sem hibáztatható azért, ha már nem érzi ugyanazt a szenvedélyt partnere iránt, mint amit szerelmük hajnalán. »
A mindentudó hormonok
Szeretet, boldogság, öröm, félelem, bosszúság - mindezt a hormonok keltik életre az emberben. »
Van titka a jó házasságnak? 5 buktató és kiút
Mivel nem vagyunk egyformák, sokféleképpen éljük meg a kapcsolatainkat is. »
Hormonok miatt tart három évig a szerelem
A férfiak sokkal hamarabb esnek szerelembe, mint a nők, a szakítás mindkét nem számára egyformán fájdalmas. »
Ölelj meg szex helyett!
Vannak időszakok az ember életében, amikor nem igényli a szexet, amikor csak ölelgetésre, simogatásra, cirógatásra vágyik. »
Hatékony módszer lehet az intimtorna
Már napi néhány perc gyakorlat jól jöhet, hogy helyreálljon a hüvely rugalmassága. »
 
Perverz vagy sem?
Vajon milyen sötét titkokat rejt mások hálószobája? Nos, újabban már szinte arra kell erőfeszítéseket tennünk, hogy ne kelljen meghallgatnunk ismerőseink vagy a celebek szexuális életének kendőzetlen részleteit. »
Jól szeretni gazdag életprogram
Mindenki arra vágyik: úgy szeresség, ahogyan neki jó. »
3 tévhit, amire rámehet a párkapcsolatod
A túlzott elvárások, irreális elképzelések felőrölhetik a párkapcsolatot. »
Hálószoba titkok: Tiszta, állati szenvedély
A gyors, agresszív, durr bele! szex mozgatórugója a tesztoszteron. »
Nem kell kényszeresen megfelelni
Sokezer éves szokások szerint éltek az emberek, míg a modern kor kitalálta: nem az az ideális, ha tettekkel, szavakkal bevalljuk, mennyire fontos számunkra a másik. »
Az 5 leggyakoribb női szexképzelgés
A szexszel kapcsolatos gondolatoktól megfájdul a hasikád, bizsereg a bőröd, és benedvesedik a vaginád. »
Két ügyes trükk a feszes mellért
Néhány ügyes trükkel sokáig elkerülhető a plasztikai sebész.
Túró, tejszín, kamilla - ettől lesz bársonyos a bőröd!
A bolondos áprilisi időjárás is gyakran kiszárítja a bőrt, cserepessé teszi az ajkat.
Orvosi segítséggel megelőzhető a bőrrák
Harcba indulnak a bőrgyógyászok a melanoma ellen.
Narancsbőr elleni testtekercselés
Ezt a kezelést a sok nő csípőjén és combján megjelenő apró kis bőr alatti túrós részek, a narancsbőr megszüntetésére találták ki.
A jó emésztés 10 titka
Van hogy puffad, fáj a gyomra, s nem jó a közérzete? Hát persze, szinte mindenkivel előfordul.
8 dolog, amelyről nem beszélünk
A terhesség nem minden esetben kilenc hónapon át tartó, rózsaszín leányálom.
Mit rejt a tej fogyasztása a rákos sejtek ellen?
A kalcium fontos a rákos sejtek elpusztításában, a kockázat kivédésében.
A Hold a horoszkópházakban
A horoszkópban a Hold jelöli az ember lelkivilágát, az érzelmeket, az ösztönöket, az intuíciót, a hangulatot, az anyaságot.
Fejedelmi menü mindennapokra - 3 recept a lakomához
Lakmározni nemcsak ünnepi alkalomból lehet, hanem önjutalmazásként is.
A macska tényleg veszélyes a kismamára?
Macskás házaknál nem ritka, hogy a terhesség miatt kénytelenek megszabadulni az állattól, annyira rettegnek a toxoplazmózistól.
A magány gyógyítható - 7 tuti tipp, hogyan csináld
Nincsenek egyedül a magányosok: sokan osztoznak a sorsukban.
Ne stresszelj már annyira
Sokak szerint a sok stressz életünk megrontója.
 
Ma
7 / 14 °C
Holnap
7 / 16 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 948 napozó  
Mai névnap
Sámuel
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  Victorinox Swiss Card Lite  
DIVAT
2017-es tavaszi szépségtrendek: fruzira-, smink- és manikűr
 
 
PLETYKA
David Bowie nyerte el posztumusz a Brit Awards zenei gála fődíjait
 
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
1+ 2 félszoba, 73 m², irányár: 11, 2 mFt
Dunaújváros
11 200 000 Ft
Egy portugál ház több jelentésben
Az alábbi képeken látható épület tervezője Pedro Reis, portugál szakember volt.
Elérkezett az idő a szobanövényeink átültetésére
A tavasz a szobanövények életében is nagy változást jelent.
Mackilston ház Simon Winstanley-től
Különleges környezetbarát ház Simon Winstanley építésztől.
    Nyerj 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2017 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek