A gyors, agresszív, durr bele! szex mozgatórugója a tesztoszteron. Ettől a - ki mennyiségben nőknél is megtalálható - férfihormontól kívánjuk a szexet, ez késztet bennünket kezdeményezésre.
A nemi vágyat a dopamin, a szexuális késztetést előidéző neurotranszmitter termelésének fokozásával ösztönzi. A tesztoszteron nagyobb hatást gyakorol a szexuális ingerre, mint a nemi potenciára vagy az érintkezés gyakoriságára. Csatározásra sarkalló hormon ez, amely agressziót vált ki, versenyszellemet teremt, erőszakra ragadtat - vagyis maga a kihívás.
Mindkét nem e hatékony serkentőszere elsősorban a genitális szex és az orgazmus fokozására irányul. De persze hemzseg az ellentmondásoktól. Miközben te sóváran epekedsz, az ellenkező nem idegesítőnek, basáskodónak, visszataszítónak találhat. A szer hatására a magad feje után indulsz, magadhoz akarod ragadni a kezdeményezést, ami elsősorban maszturbációra vagy egyfordulós kalandokra ösztönöz, s annyira megkísért a magány, hogy lassan már nincs is szükséged egy másik személy jelenlétére.
A tesztoszteron jelszava: csak semmi érzelem, csak semmi kötődés! E hormon hatására önt el bennünket az indulat és rúgja fel eddigi kapcsolatainkat, ez munkál bennünk, midőn erőnket, társunk fölötti hatalmunkat fitogtatjuk. A nők azért fogékonyabbak a másik fél érzelmi közeledésének befogadására, azért nem félnek elkötelezni magukat, mert szervezetükben sokkal kevesebb a tesztoszteron - legalábbis mellékhatása szerint - a depressziónak is hatásos ellenszere, amikor azonban felgyülemlik a szervezetben (főleg a férfiakéban), ingerlékenységet, indulatosságot idéz elő.
További cikkek
Menstruáció idején nincs szex?
Amennyi mendemonda kering a férfi legféltettebb kincsétől a nők örömén át a tiltott szexig. »
Játszuk el, amit te képzelsz!
Jó könnyű, bevezető szerepjáték: az a lényege, hogy tilos a szex, mindkettőtöknek. »
Orgazmusról orgazmusra! A gyönyörszerzés 8 titka
Van, akinek egyet sikerül összehoznia. »
A szerelem kémiája
Úgy gondoljuk és mondjuk, hogy a szívünkkel szeretünk, de a tudományos vizsgálatok szerint valójában az agyunk lesz szerelmes. »
Gyorssegély szerelmi bajokra
Minden kapcsolatnak jót tesz a tárgyilagos elemzés. »
Beszélgess, ne veszekedj!
A párok többsége mindössze napi hat percet tölt fontos dolgok megbeszélésével. »
Férfi-szexfantázia: Másokat néz, miközben szeretkeznek
Minél többet gondolsz a szexre, annál jobban kívánod. »
Mi a boldogság receptje?
Időnként még a legboldogabb párkapcsolatban is adódhatnak megoldhatatlannak tűnő problémák. »
Női szexképzelgés: Muszáj csinálnod, bár nem akarod
Gyakran fantáziálnak a nők a biztonságos megerőszakolásról, ám ez fényévekre van a valóságtól, még annak nevezni is csacsiságnak tűnik. »
Orális szex - ő adja, te kapod
A női szexképzelgés egyik leggyakoribbja az orális szex, de most nem te adod, te kapod. »
Szex után baleseti sebészet
A szeretkezés élvezet, de elő-előfordul, hogy apróbb-nagyobb sérülésekkel jár. »
Mit vár el tőled a partnered az ágyban?
Bármilyen nyíltak és őszinték vagytok is egymáshoz, és bármilyen kedves is partnered, nem kétséges, hogy sokat és sokfélét akar, és mindezt nagyon akarja. »
Két hatásos comberősítő gyakorlat
Ha nincs ideje végigcsinálni a teljes gyakorlatsort, szakítson reggel és este 10 percet a bemelegítése, és végezze el az alábbi két gyakorlatot.
Jóban Rosszban sztárja majdnem lekéste a saját esküvőjét
Nemes Krisztina, a TV2 Jóban Rosszban sorozatának Rita nővére túl van élete legboldogabb napján.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő színű körömlakkot
A ruhához illő, azonos színű rúzs és körömlakk? Ezek az idők rég elmúltak.
Megdöbbentő, amit magával művelt az énekesnő - fotók
Botox kezelésen esett át egy tini, csak a mosolyát akarta szebbé tenni.
Ismét megkopasztotta magát a barbadosi énekesnő - fotók
Rihanna új lemezéhez stílust váltott, maradék haját még rövidebbre vágatta és vörösre festette.
Cseppet se gyégyellje - tegyen ellene!
Mindenkivel előfordult már, hogy prüszkölt, köhögött vagy nevetett egy nagyot, és közben elcsöppent némi vizelet.
Hogyan csökkenthetjük a poratkaveszélyt?
Az állandó lesben álló, mikroszkóp nélkül láthatatlan, apró házi poratka otthonunk természetes szemételtakarítója.
Nélkülözhetetlen sminkeszköz a szemceruza
Ha gyakran elkenődik a szemceruzával rajzolt vonal, akkor egy kis alapozót vigyünk fel a szem alá, és csak ezután fessük.
Víz nélkül nincs élet: inni kell, de mit és mikor?
Úgy tartják, aki evés közben iszik, annak lassul az emésztése.
Így néz ki most bikiniben az Underworld szexi sztárja - fotók
Kate Beckinsale sokat fogyott az új filmje miatt, de az idomai még így is tökéletesek.
Az ebéd ereje: a saláta lehet a nyerő
A legtöbb ember számára az ebéd gyors, valamit bekapok esemény.
Renée Zellweger brutálisan vékony
Sokan már betegséget sejtenek a drasztikus súlyveszteség mögött, a színésznő annyira gebe, hogy az már fáj.