2019. június 19.  Gyárfás
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Meddőség ellen tiszta Méhpempővel
2015. május 05. - Test és lélek
A méhpempőt a dolgozó méhek készítik, hogy ezzel táplálják a méhkirálynőt. Bár valamennyi méh eszik méhpempőt az életének első három hetében, egyedül a méhkirálynő táplálkozik kizárólag ezzel. A tápanyagokban gazdag, sűrű, mézszerű anyag teszi lehetővé, hogy egész életében képes legyen utódokat létrehozni, naponta akár 2000 tojást is lerak.
A méhpempő elsősorban komplex tápanyagtartalmáról ismert, de a kutatások során fény derült arra, hogy számos gyógyhatása mellett a termékenységet is képes növelni mindkét nem esetében. Több tanulmány is taglalja, hogy a méhpempő miként fejti ki hatásait a sperma minőségének és mennyiségének javításában, a szabálytalan menstruációs ciklus beállításában, az ösztrogén szint növelésében.

A meddőségi problémák jelentős része a hormonháztartás egyensúlyának felborulásával hozható összefüggésbe. A méhpempőről úgy tartják, hogy szabályozza a hormonok működését, egyedülálló tulajdonsága, hogy az ösztrogénhez hasonlóan viselkedik a szervezetben. Ez magyarázatot adhat arra, hogy azoknál a nőknél, akiknek rendszertelen a menstruációs ciklusuk vagy PCOS-ben szenvednek, miért jár sikerrel a méhpempő kúra.

A hormonműködést kiegyensúlyozó hatását mind állatoknál, mind embereknél igazolták a vizsgálatok. A kísérletek során a méhpempővel kezelt betegeknél csökkent a menstruációs problémák mértéke, míg a placebóval kezelt csoportnál nem tapasztaltak változást.

Több gyógynövénynek és apiterápiás terméknek tulajdonítanak termékenységfokozó hatást, de az eddigi tapasztalatok és vizsgálatok alapján a méhpempő közülük messze a leghatékonyabb. Természetes hatóanyagai képesek erősíteni a méh izomzatát, elősegíteni a beágyazódást és megvastagítani a méh nyálkahártyáját, amit a fogamzásgátlók hosszútávú szedése sokszor károsít.



Alacsony ösztrogén szinttel rendelkező nők számára éppúgy javasolt a méhpempő kúra, mint alacsony spermaszámmal rendelkező férfiaknak. Több kísérlet során is bizonyítást nyert, hogy a méhpempő nemcsak a spermák mennyiségét növeli, de azok minőségét és mozgékonyságát is nagyban javítja. Tartalmazza azokat a vegyületeket, értékes aminosavakat és az arginint, melyeknek hiánya sokszor elégtelen spermaszámot eredményez.

A méhpempő számos olyan hatóanyagot is tartalmaz, ami növeli a libidót, a szexuális vágyat és teljesítményt, ugyanakkor csökkenti a stresszt és a szorongást, ami sokszor a nemi vágy útjában áll.

A méhpempő gyulladáscsökkentő és immunerősítő tulajdonságával, valamint a benne található komplex tápanyagokkal átfogóan segíti a szervezetet abban, hogy a megtermékenyülés létrejöjjön, illetve a nemzőképesség fokozódjon. Sokszor a meddőséget bizonyos aminosavak, vitaminok, nyomelemek hiánya okozza.



A méhpempő kúra során azonban a szervezet kellő mennyiségben hozzájut a legfontosabb tápanyagokhoz, ezáltal javul a termékenység, nő az ösztrogén és a tesztoszteron szintje.
A szakemberek a gyermekre vágyó párok mindkét tagjának 3 hónapos kúrát szoktak javasolni. A legjobb, ha a méhpempőt eredeti természetes, tiszta formájában fogyasztjuk.
Hölgyeknél kipróbálható a 28 nap méhpempő fogyasztás 28 nap szünet szerinti adagolás is, majd a kúra megismételhető. A méhpempőt a testsúlyunkhoz mérjük: az átlagos adagolás 1 gramm / nap.

Javasolt méhpempős oldalak, méhészetek:

http://www.mehpempo.com
http://mehpempo.biomax.hu
Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Jennifer Morrison
Rochas
Emmy Rossum
További cikkek
Fehérjén alapuló diéta: erre esküsznek Hollywoodban - 45-50 dkg mínusz naponta
Az amerikai színésznők rendkívüli módon ügyelnek karcsúságukra. »
Villámdiéta sok zöldséggel
Könnyű, finom eledelek sok-sok zöldfélével, ez ajánlataink lényege. »
Olykor a biztos jel is csalhat
Egyes panaszok alapján még a leggyakorlottabb orvos is helytelen következtetésre juthat. »
Szépüljön testileg és lelkileg!
Naponta csak negyedórát vesz igénybe, ám hatása hosszan tart és látványos. »
Megelőzhető a feledékenység
Áldás, hogy tudunk felejteni. »
Napi fél kiló mínusz egyszerűen
Tökéletes formába hozhatod magad, ha követed ötleteinket, receptajánlatainkat. »
 
3 napos diéta: Számolás nélkül is fogyhatunk - minden ebéd, vacsora 350 kcal
Ezekből az ételekből kedvünkre állíthatjuk össze az étrendünket. »
Alszol eleget?
Sajnos a 24 óra nem elég mindenre, hát lecsippentünk egy picit az alvásból. »
6 hasznos tanács, amit érdemes megfogadni
Egyre többen szeretnénk egészségesen, koplalás nélkül megszabadulni a fölös kilóktól. »
Elsősegély házi patikából: félbevágott hagyma a sebre
A kirándulás, a rövid utazás vagy a hosszabb nyaralás egyformán lehet kellemes élmény. »
A negatív diéta titka: hízás nélkül falatozni?
Egyes élelmiszerek megemésztéséhez több energia szükséges, mint amennyi bennük található - állítják táplálkozási szakemberek. »
Természetes zsírsavakkal a bőrszárazság ellen!
A bőr feladata, hogy a külső behatásokkal, kórokozókkal, sugárzással, hőingadozással szemben védelmet nyújtson, és emellett bizonyos immunológiai szerepe is van. »
Hajápolás a terhesség alatt
A nők egy részének éppen a terhesség idején a legszebb a hajuk.
Kicikizik, mert udvarias, illedelmes, figyelmes
Gyakran okoz gondot a szülőknek, ha gyermekük olyan osztályba jár, ahol a gyerekek nem köszönnek, tolakodnak, egymás szavába vágnak.
Nem kell kényszeresen megfelelni
Sokezer éves szokások szerint éltek az emberek, míg a modern kor kitalálta: nem az az ideális, ha tettekkel, szavakkal bevalljuk, mennyire fontos számunkra a másik.
Érzelmi életünk befolyásolja egészségünket!
Az erős érzelmek egyáltalán nem ártalmasak az egészségre.
Családra szabott pihenés
Ausztria legdélibb tartományában kilenc fürdőtóban élvezhetjük az életet.
Így segíthetjük a baba fejlődését: 3 egyszerű gyakorlat
A fejlődést a változatos ingerek és a napi rendszerességgel végzett gyakorlatok hozzák meg.
Kicikizik, mert udvarias, illedelmes, figyelmes
Gyakran okoz gondot a szülőknek, ha gyermekük olyan osztályba jár, ahol a gyerekek nem köszönnek, tolakodnak, egymás szavába vágnak.
Férfit, nőt, de milyet?
Mindhiába internet, mobilmánia, emancipáció, a vágyaink nem tartanak lépést a villámgyors változásokkal.
Rodosz: Ha nem is a legnagyobb, de a legnaposabb közkedvelt görög sziget
Vakító napsütéssel, bájos óvárosokkal és hatalmas szállodákkal, kilométernyi hosszan kígyózó strandokkal fogadja a turistákat.
Hasznos tippek kirándulóknak
A gyaloglás mindenkinek ajánlható mozgásforma.
Azt akarom, hogy maradj!
Kiválasztottuk a gyerekvigyázási formát, de hogyan tehetjük könnyebbé a nagy napot?
5 fegyver a gonosz mondatok ellen
Sértés mindenkit ér.
 
Ma
16 / 7 °C
Holnap
17 / 8 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 946 napozó  
Mai névnap
Gyárfás
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
DIVAT
Pompás pirosítók
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Földszint 1-es lakás NAPPALI +
Budapest 19. kerület
42 500 000 Ft
Westside Road: különleges családi ház Kaliforniából
A Dowling Studios munkáját dicséri ez a gyönyörű családi ház, amit Sonoma-ban, Kalifornia egyik kisvárosában építettek fel.
Simon Busse széke
Simon Busse ismét különlegeset alkotott ezzel a három lábú székkel, ami a Marionet nevet kapta.
Megkapó világítási ötletek a fürdőszobánkba
A fürdőszoba világításának megtervezése fontos része a helyiség kialakításakor, ezért érdemes kellő hangsúlyt fektetni erre a témára.
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2019 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek