2017. augusztus 17.  Jácint
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Hétvégi fogyi
2016. augusztus 30. - Test és lélek
Ilyen hőségben nem is olyan borzasztó, ha az ember csak kevesebbet, könnyebbeket ehet. És csak 3 napot kell kibírni, a negyediken már megint jól lakhat.

1. nap

Reggeli: kettőből választhatsz

Dinnyés müzli: Már előző este áztasson be 2 dkg zabpelyhet 1/2 dl langyos tejbe. 1/4 óra múltán tegye a hűtőbe. Reggel kockázzon föl 20 dkg sárgadinnyét, forgassa össze a pehellyel, 1 pohár joghurttal és 1/2 teáskanál mézzel.
Sajtos szendvics: Keverjen el 3 dkg túrót, 2 dkg reszelt parmezánt és evőkanál snidlinget. Vágjon félbe egy barna zsemlét, enyhén pirítsa meg, s ha kihűlt, kenje meg a túróval.

Ebéd-vacsora

Cukkinis csirke: Tisztítson meg és aprítson össze 1 zöldpaprikát, 15 dkg cukkinit, 1 újhagymát és 10 dkg csirkemellfilét. Egy serpenyőben vagy wokban süsse le a húst 1/2 evőkanál vágott gyömbérrel és kevés chilivel. Ha kész, szedje ki az edényből, és tartsa melegen. 1/2 teáskanálnyi olajon süsse le a paprikát, a cukkinit és a hagymát. Majd tegye vissza a húst, öntsön alá kevés húslét. Párolja 5 percig. Egy tálkában tegyen mellé 3 dkg párolt barna rizst.
Salsás tojás: Húzza le 2 paradicsom héját, és kockázza föl. Forgassa össze 1 szál felkarikázott újhagymával, evőkanálnyi vágott petrezselyemmel, sóval és vágott hegyes paprikával. Adjon hozzá 3 dkg túrót és evőkanál vágott petrezselymet, hagyja kicsit kihűlni. Közben süssön 1 tojásból rántottát, csúsztassa rá a kenyérre. Végül kanalazza rá a salsát.

2. nap

Reggeli: kettőből választhatsz

Dinnyés müzli: Már előző este áztasson be 2 dkg zabpelyhet 1/2 dl langyos tejbe. 1/4 óra múltán tegye a hűtőbe. Reggel kockázzon föl 20 dkg sárgadinnyét, forgassa össze a pehellyel, 1 pohár joghurttal és 1/2 teáskanál mézzel.
Sajtos szendvics: Keverjen el 3 dkg túrót, 2 dkg reszelt parmezánt és evőkanál snidlinget. Vágjon félbe egy barna zsemlét, enyhén pirítsa meg, s ha kihűlt, kenje meg a túróval.

Ebéd-vacsora

Brokkolis spagetti: Szedjen rózsáira 25 dkg brokkolit. Enyhén sós, szódabikarbónás vízben párolja meg (de ne túl puhára!), majd szűrje le és éles késsel vágja össze. Főzzön ki 5 dkg spagettit, majd szűrje le. Közben teáskanálnyi olajon pároljon meg 1 gerezd zúzott fokhagymát (vigyázzon, nehogy megégesse), forgassa hozzá a brokkolit, sót, borsot. Tegye bele a spagettit, szórja meg maréknyi vágott rukolával, 2 evőkanál bazsalikommal, és csepegtesse meg citrommal. Tálaláskor reszeljen rá parmezán sajtot.
Sonkás szendvics reteksalátával: Vágjon föl 1 barna kiflit. Keverjen ki 4 dkg túrót teáskanál mustárral és evőkanál snidlinggel. Kenje meg a kifliket, majd tegyen bele 10 dkg sovány sonkát. Készítsen hozzá salátát 1 csomag piros retekből. Keverjen hozzá dresszinget 1/2 pohár joghurtból, 1/2 evőkanálnyi frissen facsart citromléből. Ízesítse sóval, borssal.

3. nap

Reggeli: kettőből választhatsz

Dinnyés müzli: Már előző este áztasson be 2 dkg zabpelyhet 1/2 dl langyos tejbe. 1/4 óra múltán tegye a hűtőbe. Reggel kockázzon föl 20 dkg sárgadinnyét, forgassa össze a pehellyel, 1 pohár joghurttal és 1/2 teáskanál mézzel.
Sajtos szendvics: Keverjen el 3 dkg túrót, 2 dkg reszelt parmezánt és evőkanál snidlinget. Vágjon félbe egy barna zsemlét, enyhén pirítsa meg, s ha kihűlt, kenje meg a túróval.

Ebéd-vacsora

Fóliás hal grillezett paradicsommal: Tegye bele a kikent sütőlapot a 180 fokra előmelegített sütőbe. Mosson meg 2 nagyobb paradicsomot, törölje szárazra, vágja keresztben félbe. Szórja meg oregánóval és sóval. Tegye a sütőlemezre, és süsse kb. 10 percig. Kenjen meg olajjal egy darab alufóliát, és csomagoljon bele 1 szép szelet befűszerezett tengeri halfilét. Tegye ezt is a sütőbe. Úgy 20 perc múlva kész is. Közben készítsen 20 dkg krumpliból krumplipürét.
Juhsajtos vegyes saláta: Hámozzon meg és reszeljen le 10 dkg kígyóuborkát. Keverje el 1 pohár joghurttal, teáskanál olívaolajjal, evőkanál frissen facsart citromlével, 1/2 evőkanál ecettel, 1 gerezd zúzott fokhagymával, teáskanál vágott mentalevéllel, sóval és borssal. Mosson és pucoljon meg, majd aprítson össze 1 zöldpaprikát és 1 szál újhagymát, tépdessen össze 1/2 fej salátát és 5 dkg rukolát. Forgassa össze a zöldségeket a dresszinggel, és reszeljen rá 3 dkg juhsajtot. 1 szelet pirított rozskenyeret ehet mellé.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Vad hullámok
Nem a hajfény a titok nyitja
Vizes hatású textúra
További cikkek
Orvosi segítséggel megelőzhető a bőrrák
Harcba indulnak a bőrgyógyászok a melanoma ellen. »
A jó emésztés 10 titka
Van hogy puffad, fáj a gyomra, s nem jó a közérzete? Hát persze, szinte mindenkivel előfordul. »
A magány gyógyítható - 7 tuti tipp, hogyan csináld
Nincsenek egyedül a magányosok: sokan osztoznak a sorsukban. »
Friss zöldek és méregtelenítés
Tavaszi étrendünkből kerülendők a zsíros ételek és az alkohol. »
Hozd tested formába! 10 perces gyakorlatsor
Kezdők számára eszményi ez a gyakorlatsor, de ugyanolyan hasznos lehet a tapasztaltabbak számára is. »
Édes keserűségek csökkentik a gyulladást
A kesernyés gyümölcsök, zöldségek és fűszernövények nem csupán jellegzetes ízük, de egészségünkre gyakorolt jótékony hatásuk miatt sem hiányozhatnak az étlapunkról. »
 
Narancsbőr elleni testtekercselés
Ezt a kezelést a sok nő csípőjén és combján megjelenő apró kis bőr alatti túrós részek, a narancsbőr megszüntetésére találták ki. »
Mit rejt a tej fogyasztása a rákos sejtek ellen?
A kalcium fontos a rákos sejtek elpusztításában, a kockázat kivédésében. »
Ne stresszelj már annyira
Sokak szerint a sok stressz életünk megrontója. »
Így frissülj fel tavasszal testileg-lelkileg!
Friss illatok, üde színek - még a lelkünk is fellélegzik a tavasz érkezésével. »
Szívderítő trükkök, hogy megszeresd a novembert
Ezernyi örömöt tartogat az ősz, nem érdemes hát szomorkodni. »
Feszültségoldás három lépésben
Feszült vagy? Tarts öt perc szünetet, és végezd el az alábbi légzőgyakorlatot és a macskanyúktást. »
Két ügyes trükk a feszes mellért
Néhány ügyes trükkel sokáig elkerülhető a plasztikai sebész.
Túró, tejszín, kamilla - ettől lesz bársonyos a bőröd!
A bolondos áprilisi időjárás is gyakran kiszárítja a bőrt, cserepessé teszi az ajkat.
Az új mindig csak egyszer új
Természetesen senki sem hibáztatható azért, ha már nem érzi ugyanazt a szenvedélyt partnere iránt, mint amit szerelmük hajnalán.
Perverz vagy sem?
Vajon milyen sötét titkokat rejt mások hálószobája? Nos, újabban már szinte arra kell erőfeszítéseket tennünk, hogy ne kelljen meghallgatnunk ismerőseink vagy a celebek szexuális életének kendőzetlen részleteit.
8 dolog, amelyről nem beszélünk
A terhesség nem minden esetben kilenc hónapon át tartó, rózsaszín leányálom.
A Hold a horoszkópházakban
A horoszkópban a Hold jelöli az ember lelkivilágát, az érzelmeket, az ösztönöket, az intuíciót, a hangulatot, az anyaságot.
Fejedelmi menü mindennapokra - 3 recept a lakomához
Lakmározni nemcsak ünnepi alkalomból lehet, hanem önjutalmazásként is.
A macska tényleg veszélyes a kismamára?
Macskás házaknál nem ritka, hogy a terhesség miatt kénytelenek megszabadulni az állattól, annyira rettegnek a toxoplazmózistól.
A mindentudó hormonok
Szeretet, boldogság, öröm, félelem, bosszúság - mindezt a hormonok keltik életre az emberben.
5 házi praktika, hogyan varázsold üdévé a szempárt
Reggelente a tükörben sokszor látunk a szem alatt árnyékokat.
Ügyes háziasszonynak jó barátja az olajsütő
Sütéskor örök gond, hogy a lakást elárasztja a zsírszag.
Önmegvalósítás a párkapcsolatban
A párkapcsolatban általában a Kosoké, Oroszlánoké, Nyilasoké a vezető szerep.
 
Ma
7 / 14 °C
Holnap
7 / 16 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 948 napozó  
Mai névnap
Jácint
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  PHILIPS HP 8698/00 Multi-Styler Hajformázó  
DIVAT
2017-es tavaszi szépségtrendek: fruzira-, smink- és manikűr
 
 
PLETYKA
David Bowie nyerte el posztumusz a Brit Awards zenei gála fődíjait
 
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Eladó lakásnak bemutató teremnek üzlet helységnek irodának stb alkalmas
Szolnok
5 Ft
Egy portugál ház több jelentésben
Az alábbi képeken látható épület tervezője Pedro Reis, portugál szakember volt.
Elérkezett az idő a szobanövényeink átültetésére
A tavasz a szobanövények életében is nagy változást jelent.
Mackilston ház Simon Winstanley-től
Különleges környezetbarát ház Simon Winstanley építésztől.
    Nyerj 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2017 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek