2019. november 20.  Jolán
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Fehérjén alapuló diéta: erre esküsznek Hollywoodban - 45-50 dkg mínusz naponta
2019. június 19. - Test és lélek
Az amerikai színésznők rendkívüli módon ügyelnek karcsúságukra. Azt mondják, kedvelik a fehérjén alapuló diétát. Nézzük meg, ők hogyan csinálják.

1. nap

Ebéd: Csirkemell salátával

Fél, bőr nélküli csirkemellfilét megmosunk, megszárítunk, sózzuk, borsozzuk, és kevés olajon, bevonatos serpenyőben szép pirosra sütjük. Megmosunk néhány salátalevelet, megtisztítunk és felszeletelünk 1 kisebb kígyóuborkát, 1 közepes paradicsomot, néhány szem retket, összekeverjük 2-2 kiskanál olaj, ecet és citromlé keverékével, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel, és a hússal fogyasztjuk.
350 kcal

Vacsora: Zöldfűszeres omlett

Felverünk jó habosra két tojást, és 1 evőkanálnyi finomra vágott friss zöldfűszerrel, sóval, borssal ízesítjük. Bevonatos serpenyőben, leheletnyi olajon a tojásból omlettet sütünk. Tálra csúsztatjuk, megszórjuk 1 evőkanálnyi sovány túróval és reszelt sajttal. Feltekerjük. Néhány szem felszeletelt retekkel és friss zsályával tálaljuk. Egy szelet, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérrel fogyasztjuk.
340 kcal

2. nap

Ebéd: Lecsós pulyka

Kevés olajon megfuttatunk 1 fej finomra vágott vöröshagymát és 2 gerezd fokhagymát. Hozzáadunk 1 gerezdekre vágott kaliforniai paprikát, beledarabolunk 1 paradicsomot, összepároljuk, majd megszórjuk fűszerpaprikával. Egy babérlevéllel és csipet kakukkfűvel ízesítjük. Felöntjük 2 dl zöldséglevessel, 8-10 percig főzzük, majd kevés vízben kikevert kiskanálnyi ételízesítővel besűrítjük. Serpenyőben megsütünk 15 dkg pulykamellfilét. A lecsóval tálaljuk.
350 kcal

Vacsora: Tatár bifsztek

15 dkg finomra darált bélszínt vagy sovány hátszínt ízlés szerint több-kevesebb mustárral, sóval, borssal ízesítünk, megformázzuk, salátalevélre tesszük. Előkészítünk hozzá 1 tojássárgáját. Körítésként felszeletelünk 1 kis csemegeuborkát, 1 fej lila hagymát, és kis tálba olajbogyókat, másikba szójaszószt öntünk. A húst összekeverjük a tojással. 2 vékony szelet, teljes kiőrlésű lisztből készült pirítóssal és az ízesítőkkel fogyasztjuk.
340 kcal

3. nap

Ebéd: Halfilé tökpürével

Kevés zöldséglevesben megfőzünk 15-15 dkg megtisztított burgonyát és sütőtököt, sózzuk, borsozzuk, kevés szerecsendióval fűszerezzük, majd botmixerrel pürésítjük. 15 dkg halfilét (pl. pisztráng) meglocsolunk citromlével, sóval, borssal ízesítjük, és kevés, forró olajon mindkét oldalán megsütjük. A pürével és citromgerezdekkel tálalva fogyasztjuk.
350 kcal

Vacsora: Citromos szelet

Megpárolunk sós vízben 25 dkg zöldbabot, leszűrjük. 2-3 vékony szelet, csont nélküli rövidkarajt kicsit kiklopfolunk, sózzuk, borsozzuk. Bevonatos serpenyőben, 2-3 evőkanál forró olajon mindkét oldalán megsütjük. Kivesszük, a visszamaradt zsiradékot felöntjük 1 evőkanál citromlével és 3 evőkanál fehérborecettel. Felforraljuk, beletesszük a babot, 1 feldarabolt paradicsomot, és a darabolt húst. Zöldfűszerrel díszítve fogyasztjuk.
350 kcal

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Szuperhosszú, szuperegyenes
Nem a hajfény a titok nyitja
Rodarte
További cikkek
Miért alszunk télen többet?
Ahogy rövidülnek a nappalok, úgy fekszik le egyre korábban sok ember. »
Légy boldog!
Háromból egy nő életében valamikor szedett vagy éppen szed valamilyen antidepresszánst. »
Édes keserűségek csökkentik a gyulladást
A kesernyés gyümölcsök, zöldségek és fűszernövények nem csupán jellegzetes ízük, de egészségünkre gyakorolt jótékony hatásuk miatt sem hiányozhatnak az étlapunkról. »
3 napos diéta: Három alma naponta
Ezzel a háromnapos alma diétával látványos sikereket érhetünk el. »
Partnerrel sokkal könnyebb diétázni
Hatékonyabb és kellemesebb a közös fogyókúrázás, mint egyedül éhezni. »
Jelzésértékű lehet a gyomorégés
Nem azért élünk, hogy együnk - figyeljünk a táplálkozásra. »
 
Hízókúra csak egészséges alapon
Sokkal nehezebb egészségesen hízni, mint egészségesen fogyni. »
Szívderítő trükkök, hogy megszeresd a novembert
Ezernyi örömöt tartogat az ősz, nem érdemes hát szomorkodni. »
7 tévhit a nátháról
Már a nátha sem a régi! Az utóbbi pár évben ugyanis olyan sok minden derült ki erről a nagyon gyakori és közönséges betegségről, hogy más szemmel kell tekintenünk rá. »
Ha eléd teszik, fogyni fogsz!
Van megoldás, ha nem szeretne naponta főzőcskézni! »
Kiégés: amikor nincs tovább
Kiborulni nem egyik pillanatról a másikra szoktunk, de tartós stressz esetén biztosan számíthatunk rá. »
A legnehezebb nap is kellemes véget érhet! 8 lazítási tipp
Gyorsan elkészített vacsora, ragyogó arcbőr három perc alatt. »
Szexuális izgalom hatása
Amikor csókolod és simogatod partnered, fizikailag változik, akárcsak te magad.
Ne csináld a férfi előtt! 8 tipp
Eláruljuk azt a nyolc undok dolgot, amelyet soha, soha ne csinálj a férfi orra előtt.
Mit fogyasszon a kismama?
Örökzöld téma: mennyit egyen a várandós asszony? Régi tévedés, hogy kettő helyett kell tömnie magát.
Hatalmas energiával tölt fel a tantraszex
Keleten, a jóga hazájában pontosan ismerik és tisztelik a test adta lehetőségeket.
Megelőzhetők a mozgásszervi betegségek
A mozgásszervi betegségek minden korosztályban súlyos gondot jelentenek.
Bíborvörös csoda: cékla minden mennyiségben
Sok káliumot tartalmaz, ami nagyon jót tesz az izmoknak.
Mi az orális szex receptje?
A férfi szájjal vagy nyelvvel izgatja a nőt a lába között - ez az egyik legbeváltabb és legpraktikusabb eszköz a férfi számára, és nagyon élvezetes a nő számára is.
Hogyan előzzük meg a szakítást? 3 párkapcsolati jó tanács a mindennapokra
Sokan nem értik, miért szakítanak velük, és meg vannak arról győződve, hogy ők mindent megtettek a kapcsolatért.
Nagyon meg lehet szeretni
A görénytartás kötöttséget jelent.
Csókleckék nem csak kezdőknek: így tedd újra izgalmassá
A mese szerint Csipkerózsikát a herceg csókja ébresztette fel százéves álmából, és a békát is csók varázsolja herceggé.
Elűzik a molyokat és illatosítanak is
Elűzik a molyokat és illatosítanak a levendulával, fűszernövényekkel töltött kis párnák és zsákocskák.
Különleges eset, a szem sminkje: csak kíméletesen szabad eltávolítani
A szem sminkjét lemosótejjel, vagy más arclemosó készítménnyel nehezen lehet eltávolítani.
 
Ma
13 / 6 °C
Holnap
11 / 4 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 946 napozó  
Mai névnap
Jolán
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
DIVAT
Nagy kékség
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Eladó ingatlan
Tóalmás
4 600 000 Ft
Korlát, kerítésrács: ne feledkezzünk el az ápolásáról
A hűvös, esős idő beköszönte előtt még elvégezhető a kerítés vagy a teraszkorlát újrafestése.
Meghitt kis zugok
Azokban a kis alapterületű lakásokban is törekedni kell a nyugodt alvás biztosítására, ahol nincs mód hálószoba kialakítására.
Menu Pin asztal
A Menu Pin asztalok a tökéletesen hordozható asztalok nyárra.
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2019 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek