2018. január 21.  Ágnes
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
Nem nehéz eltévedni az egyirányú úton
2017. december 10. - Test és lélek
A pszichológushoz fordulást még ma is inkább szégyenként élik meg az emberek. De változik a szemlélet, s egyre többen kérik szakember tanácsát életük fontosabb szakaszaiban.

Bárkivel megtörténhet, hogy az életében meghatározó fordulópontoknál megakad, s egyedül nem találja meg a követendő utat. Fontos problémás korszak például a tinédzserkor, majd a pályakezdés, a házasságkötés, a gyerekvállalás, a szülők elvesztése, az életközépi problémák, a gyerekek kirepülése, a nyugdíjba menés, a házastárs halála jelenthet nagyobb lelki megterhelést. Az, hogy kiben mekkora lelki feszültség halmozódik fel, ugyanolyan személyiségfüggő, mint a megoldáshoz igénybe vett eszközök. Gyakran nem megfelelő ilyenkor a barátok, családtagok segítsége, mert ők érzelmi kapcsolatban állnak az érintettel.
Azoknak, akik valamilyen élethelyzeti nehézséget egyedül már nem tudnak megoldani, az életvezetési tanácsadás nyújthat segítséget. De segíthet azoknak is, akik nem élnek át krízist, viszont felismernek életükben visszatérő, tipikus hibákat. Az életátmeneteken kívül bekövetkezhetnek előre nem jósolható krízisek, például egy fontos személy elvesztése, valamilyen betegség is. A leggyakoribbak talán az érzelmi veszteséggel, családi vagy párkapcsolati problémákkal, emberi kapcsolatokkal összefüggő krízisek. Gyakoriak még a magányból, a beilleszkedési nehézségekből, önértékelési zavarokból fakadó problémák és az ezekhez tartozó szorongások. Fiataloknál pályaválasztási problémák is gondot okozhatnak.

A tanácsadó nem vesz részt a magánéletben

Az életvezetési tanácsadás nem direkt beavatkozás a személy életébe. Hiszen nyílt, közvetlen tanácsot nem adnak, inkább segítenek rájönni a megoldásra. A pszichológus sokkal inkább feszültséget és érzelmeket tartalmazó, visszatükröző közegként van jelen a beszélgetésben. A hétköznapokat a kliens éli, ezért a konzultációkon megfogalmazott tisztázásokat, cselekvési alternatívákat ő próbálja ki a valóságban. A konzultáció tehát egyfajta tanulási folyamatként képzelhető el, amelyben a pszichológus és a kliens a tanár és diák egyben, a dolgozatok pedig a hétköznapok.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Prada
Minimalista és laza
Rodarte
További cikkek
Előzzük meg a bajt!
Mindannyian tudjuk, hogy a mozgás, a sport milyen fontos szerepet játszik egészségünk megőrzésében. »
Ettől leszel boldog és szép!
Akár nyár van, akár tél, a fürdőzés az egyik legjobb, legolcsóbb relaxáló program. »
Ma jó voltam, jó pontot kapok
Nem csak a kisiskolások kaphatnak jó pontokat - igaz, az ő piros és fekete pontjaik a füzetbe kerülnek. »
Nem nehéz eltévedni az egyirányú úton
A pszichológushoz fordulást még ma is inkább szégyenként élik meg az emberek. »
Van öröm 50 felett is!
Az általános vélekedés szerint 50 felett már semmi jó nem vár egy nőre. »
Tél és tavasz már nem árthat
Az évszakok hatással vannak a szervezetünkre. »
 
Egészség sport nélkül is
Sokan szeretnénk sportos külsőt, de nehezen szánjuk el magunkat a cselekvésre. »
Pörgesd fel a hormonjaidat
Saját hormonjaiddal fiatalodhatsz meg. »
Maradjunk jó formában! 7 kegyes csalás
Diéta és mozgás nélkül nem lehet lefogyni. »
Mi tesz jót a körmünknek?
Körmünket a legkülönbözőbb káros külső hatások érik, összeválogattuk, mire kell ügyelnünk. »
Elválasztó diétánál ezekre jó ha figyelsz
Slágerdiétának számít az a módszer, amely bizonyos szabály szerint párosítja az ételeket. »
4 alpesi módszer amitől felfrissülhetsz testileg-lelkileg
A felfrissülésre vágyók igazi kincseskamrája a hegyvidék. »
6 kihagyhatatlan ajakápolási tanács a téli hideg ellen
A szánk környékét és az ajak bőrét erősen megviseli a hideg, szeles időjárás.
4 hasznos tanács a tökéletes testápolásért
Praktikus ötletekkel, tanácsokkal segítünk abban, hogyan teheted szebbé a bőröd.
Miről mesél a száj?
Nagyobb felsőajak - mély érzelmi és lelki életről mesél.
Gyors szex csodákra képes
Hibázik, aki elbizakodott a párkapcsolatban.
8 hazugság a szexről
Rengeteg benyomást és üzenetet kapunk a szexről, szüleinktől, barátainktól, a médiából, illetve iskolából vagy vallási intézményekből.
Orgazmusról orgazmusra! A gyönyörszerzés 8 titka
Van, akinek egyet sikerül összehoznia.
4 legjobb illat
Szagoljunk kellemes aromákat, hiszen ezek hozzájárulnak jó közérzetünkhöz.
Szexuális izgalom hatása
Amikor csókolod és simogatod partnered, fizikailag változik, akárcsak te magad.
Meglepő véletlenek
Halál, válás, szakítás vagy születés: a meglepő véletlenek általában akkor jönnek, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.
A maják időelmélete
A maják nemcsak a múló napok számolásával, elméleti úton mérték az időt.
Őszi divattipp: Indigó-feeling
Ragyogó kékben világít az ősz! Az indigó-feeling idén is tarol a divatban.
Megelőzhetők a mozgásszervi betegségek
A mozgásszervi betegségek minden korosztályban súlyos gondot jelentenek.
 
Ma
6 / 16 °C
Holnap
8 / 16 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 950 napozó  
Mai névnap
Ágnes
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  ROWENTA CF 8242F0 II. osztály  
DIVAT
Óriási pillák
 
 
PLETYKA
David Bowie nyerte el posztumusz a Brit Awards zenei gála fődíjait
 
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Szombathely kertvárosi környezetében, 3 lakásos
Szombathely
18 300 000 Ft
Különleges villa Hollandiából
A képeken szereplő villa elsősorban ökológiai, másodsorban takarékosság szempontjából különleges, hiszen napjainkban egyre nagyobb teret kap a racionális életfilozófia, amely a lakókörnyezet kialakításában is kiteljesedni látszik.
Meghitt kis zugok
Azokban a kis alapterületű lakásokban is törekedni kell a nyugodt alvás biztosítására, ahol nincs mód hálószoba kialakítására.
A Lincoln rezidencia
Az EL Studio végezte a kivitelezést a képen látható Brooklyn-i lakáson, melyet Lincoln rezidenciának hívnak.
    Nyerj 10000 forint értékű KIKA vásárlási utalványt! ( x )  
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2017 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek