2019. február 21.  Eleonóra
   
   
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
7 tévhit a nátháról
2018. november 10. - Test és lélek
Már a nátha sem a régi! Az utóbbi pár évben ugyanis olyan sok minden derült ki erről a nagyon gyakori és közönséges betegségről, hogy más szemmel kell tekintenünk rá.

1. Gyakran halljuk, hogy azt dönti le a lábáról a nátha, akinek gyenge az immunrendszere. Nos, az összefüggés pont fordított: ha nagyon kellemetlenek a nátha tünetei, az azt jelenti, hogy erős immunrendszerünk agresszívan próbálja visszaverni a vírus támadását. Vagyis a magas láznak, állandó tüsszögésnek voltaképpen örülnünk kell, hiszen közelebb a gyógyulás.

2. Sok gyógyszerhez adagolnak C-vitamint, és temérdek reklámban elhangzik, hogy segít a nátha megelőzésében, mert felturbózza az immunrendszert. Nemrég azonban egy 10 ezer emberen végzett kísérlet bebizonyította, hogy a C-vitaminnak nincs szerepe a megelőzésben, bár az tény, hogy enyhítheti a betegség tüneteit. A C-vitamin egy esetben azonban mégiscsak védelmet nyújt. Extrém hidegben extrém erőkifejtést végző sportolók, katonák ritkábban fáznak meg, ha napi 200 mg vitamint kapnak.

3. Napi-egy két feles valamilyen módon csökkenti annak a veszélyét, hogy elkapjuk a náthát, feltehetően akadályozza a vírus elszaporodását a szervezetben. Nem igaz tehát, hogy az absztinencia általában hasznos magatartás. Azonban ne vessük magunkat azonnal a viszkis üvegre, mert komolyabb mennyiségű alkoholnak sokkal nagyobb a kára, mint a haszna.

4. Meglepően hangzik, de nem valószínű, hogy csókkal - azaz nyállal - terjedne a nátha, sokkal inkább az orrunk nyálkahártyája és a szemünk az a pont, ahol a vírus a szervezetbe jut. Persze azért nem árt az óvatosság, de egy náthástól kapott puszi miatt még ne tegyünk feljelentést.

5. A fertőzött személy ruhájának alapos kimosása egy szempontból jótékony hatású: kicsit megnyugtatja a beteget, hogy közel a megoldás. Bár erős oldatlan, főzéssel a kórokozók 99 százaléka valóban elpusztul, a maradék egy százaléka is bőven elég ahhoz, hogy ne múljon el a veszély.

6. Ha orrváladékunk zöld színűvé válik, nem azt jelenti, hogy betegek vagyunk, hanem hogy immunrendszerünk javában küzd a betolakodókkal. A szervezet ugyanis egyre több vírusölő fehérvérsejtet küld az orrba, s a váladék azért lesz zöld, mert a sejtekben vastartalmú enzimek vannak. Minél zöldebb az orrváladék, annál erősebb az immunválasz, vagyis ha sokat kell zsebkendő után nyúlni, optimisták lehetünk, hátha nem betegszünk meg.

7. Amikor tele van az orrunk váladékkal, komoly a késztetés, hogy minél erősebben kifújjuk, ezáltal megszabadulva a kínzó dugulástól. Erre biztatják a szülők is a kicsiket, ami nagy hiba, mert az erőteljes fújástól a vírust és baktériumokat tartalmazó orrváladékot csak fölkavarjuk, és elindítjuk a homloküreg irányába, ahol másodlagos fertőzés alakulhat ki. Emiatt az a legjobb, ha óvatosan mindig csak az egyik orrlukunkat fújjuk, nehogy még nagyobb legyen a baj.

Legújabb hajtrendek - Így csináld!
Fiatalos és gyors
Fonott haj az Escada Sport-nál
Brood
További cikkek
Több szeretetet!
Egyszerű örömöt varázsolni az életünkbe. »
Jóga mindig és mindenhol - 7 könnyű gyakorlat
Szívesen jógáznál, de nincs rá alkalmad, és nagyon elfoglalt vagy? Pedig nem is kell hozzá különórára járni: a gyakorlatokat beépítheted a hétköznapjaidba. »
Apró örömökből nagy boldogság
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy csak a szerelmesek és a gazdagok lehetnek boldogok! Az apró örömök bárkinél boldogsággá állnak össze. »
Szervezetünk fontos építőkövei a nyomelemek
A nyomelemek hiánya a fáradtság és a betegségek forrása lehet. »
Japán fejmasszázs a természetes, ragyogó haj titka
Japánban úgy tartják, hogy a természetes, ragyogó haj titka, hogy masszázzsal kell serkenteni a vérkeringést a hajhagymákban. »
Így lehet jobb a napod!
Fitnesznapirendünk segítségével különösebb megerőltetés nélkül is egészségesebbnek érezhetjük magunkat. »
 
Méregtelenítés az új évben
Szilveszterkor ismét elhatározod, hogy január elsején új életet kezdesz? Az ünnepek alatti dőzsölés meglátszik az alakodon, a bőrödön és a közérzeteden? »
Erősíti az immunrendszert, mélyebb alvást biztosít
A masszázsból sokszor néhány perc is elég ahhoz, hogy kifejtse a hatását. »
A jó szándék nem elég
Rosszak a tapasztalataink a fogadalmakról. »
Rossz hír a fogyókúrázóknak
A kalóriaszámlálás önmagában nem üdvözít, számolni kell a zsírokat is. »
Nyugtalan láb szindróma
A nyugtalan láb szindróma vagy tünetcsoport egyáltalán nem ritka kellemetlenség. »
Töltsük fel a tartalékokat!
Vannak olyan helyzetek és állapotok, amikor a szokásosnál több vitaminra, ásványi sóra vagy nyomelemre van szüksége a szervezetünknek. »
Tévedni emberi, de csalódni a legrosszabb
Csalódnia kell annak, aki a fehér lovon érkező álomhercegre vár, esetleg már a földön akarja berendezni a mennyországot.
Szépségtippek téli hónapokra
A száraz bőr ápolása lényeges a téli hónapokban, hiszen nagyon megviseli a kinti hideg és a benti, száraz, meleg levegő.
4 könnyen elkészíthető otthoni pakolás
Az arcunknak, dekoltázsunknak szüksége van a táplálásra az őszi időszakban.
Smink fel, smink le
Este feltétlenül mossuk le a sminket, a gondos ápolás teljességgel elengedhetetlen.
Szex a legszebb ajándék
Mit ajándékozz a kedvesednek, akinek amúgy lehetetlenség a kedvében járni? Íme, néhány jó tanács - ettől aztán biztos eldobja magát.
Apiterápia
Több jótékony termékhez hozzájuthatunk a szorgos méheknek köszönhetően.
5 vitamindús tápláló pakolás a téli időszakban elfáradt tincsekre
Korpa ellen keverj a megszokott hajápoló balzsamodhoz tenyérnyi összetört mentalevelet.
Már csak szerelemből házasodunk?
Nem nehéz magyarázatokat találni a talán meglepő statisztikai adatokra.
Ne nyúzzuk a gyereket, inkább figyeljünk!
Egyre több az olvasás- és írászavarral küzdő gyerek.
Nem kell mindig szex
A fenti mondatra felfigyelhet, aki elsőrangú órákat tölt az ágyban, és az is, akit néha zavar a párja unszolása.
Gyümölcsből legalább fél kiló ajánlott naponta
A rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás - mikrotápanyag- és rosttartalmuk miatt - hozzájárul a szív- és érrendszer egészségének fenntartásához, daganatmegelőző hatású.
Ragyogó fürdőszobát szeretnél? Így tisztítsd, és csillogni, ragyogni fog!
Majdnem a legkisebb helyiség a lakásban, mégis ezt használja a család a leggyakrabban.
 
Ma
26 / 31 °C
Holnap
27 / 31 °C
 
Nem vagy még tag? »
46 947 napozó  
Mai névnap
Eleonóra
Küldj te is képeslapot!
Napi horoszkóp
 
  Minden idők leghatékonyabb fogyókúrái! Mi most összegyűjtöttük neked.  
 
  CONCEPT VZ1330 Hajvasaló  
DIVAT
Bőredzés indul!
Nyereményjáték
Ingatlan ajánló
Debrecentől 5 percre, gyönyörű természetközeli
Debrecen
44 157 900 Ft
Dupla ház Spanyolországból
A Langarita Navarro Arquitectos álmodta meg a fenti képeken szereplő ikerházat és a spanyol Zaragoza városában húzták fel.
Hajóból kialakított otthon Hollandiából
Az alábbi képeken egy közepes vízkiszorítású uszályt láthatunk - lakássá átalakítva.
Napfényes ház Brüsszelből
A következő napfényes lakás Brüsszel egyik külvárosában lelhető fel.
 
 
Jelmagyarázat:   - Ismerősöd   - Ismerősnek jelölt   - Ismerősnek jelölted  
© 2009-2018 Comeon Médiaajánlat Kapcsolat Adatkezelés Felhasználási feltételek